Díszközgyűlés Szent István ünnepén a felújított Nagytanácsteremben

Székesfehérvár Szent István napi ünnepi közgyűlése a történelmi zászlók behozatalával, és az „Ó, Szent István, dicsértessél …” című énekes-néptáncos műsorral kezdődött. Ezt követően dr. Cser-Palkovics András köszöntötte a Díszközgyűlés résztvevőit a Városháza megújult nagytanácstermében. 2013-ban Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése három díszpolgári címet ítélt oda: Balsay István, Dr. Ferenczy-Nagy István és Warvasovszky Tihamér a város új díszpolgárai.
2013.08.20. 20:31 |
Székesfehérvár Szent István napi ünnepi közgyűlése a történelmi zászlók behozatalával, és az „Ó, Szent István, dicsértessél …” című énekes-néptáncos műsorral kezdődött. Ezt követően dr. Cser-Palkovics András köszöntötte a Díszközgyűlés résztvevőit a Városháza megújult nagytanácstermében. 2013-ban Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése három díszpolgári címet ítélt oda: Balsay István, Dr. Ferenczy-Nagy István és Warvasovszky Tihamér a város új díszpolgárai.
KÉPGALÉRIA
„Szerencsés ember az, aki azon a földön élhet, abba kapaszkodhat, amelynek életét, nyelvét köszönheti, mi, fehérváriak pedig duplán is szerencsésnek mondhatjuk magunkat! Hiszen egyénként és nemzetünk tagjaként is itt ringott a bölcsőnk, itt eszméltünk, itt élünk, ahol testet öltött az állam és Szent István után uralkodók sora kapott koronát, ült a trónján és szállt a sírba.” – mondta el Székesfehérvár polgármestere, aki szerint a ma Székesfehérváron élőknek megtisztelő feladat jutott, hiszen a romokba zárt nemzeti történelmünket kell újjáépíteniük. Ennek a város vezetője maga is aktív alakítója.  A polgármestere kiemelte, hogy a Szent István Emlékév nem „egyszeri megmozdulás”, az emlékév eddig is komoly változást hozott a közösségépítésben és hoz a jövőben is.
„Székesfehérvár, gazdasági erejét és lehetőségeit tekintve az ország vezető települései közé tartozik. Így minden lehetősége megvan arra, hogy országosan is ehhez mérten érvényesítse érdekeit. De azt is látjuk, hogy ez az út messzire vezet. Ma még megoldatlan például az egyik legfontosabb feladat, királyi örökségeink méltó kezelése és bemutatása.” - tette hozzá Székesfehérvár polgármestere.
”A városvezetés, és remélem, polgáraink többsége szerint is Székesfehérvár többre jogosult, mint töredékes emlékeink egyikének-másikának őrzésére. Haza kellene térnie számos, ma még másutt tartott történelmi ereklyének, hiszen itt van az otthonuk. Meg kell teremtenünk azt a fizikai és szellemi teret, ami nemcsak helyet, hanem otthont is adna mindezeknek, és Székesfehérvárt újra és egyértelműen azzá tenné, ami valójában: a királyok városává! Köszönöm minden fehérvárinak és Magyarország kormányának, amit ebben az ügyben eddig tett, és támogatásukat kérem munkánkhoz a jövőben is!” – fogalmazott dr. Cser-Palkovics András.
A Díszközgyűlésen került sor a város által adományozott kitüntetések átadására, amelyekkel az élet különböző területén Székesfehérvárért sokat tett polgárok munkáját ismerik el. 2013-ban Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése három díszpolgári címet ítélt oda: Balsay István, Dr. Ferenczy-Nagy István és Warvasovszky Tihamér a város új díszpolgárai. A képviselőtestület ezzel a döntéssel azt a városvezetői munkát ismerte el, amelyet Székesfehérvár rendszerváltozás óta eltelt időszakának polgármesterei végeztek.
Balsay István 1985-től tanácselnök-helyettes, majd 1987-től tanácselnök volt, 1988-ban ő szervezte meg a Szent István évet, amely a rendszerváltás lelki megalapozója volt Székesfehérváron. 1990-ben Balsay István lett a város első, rendszerváltás utáni polgármestere. Nehéz gazdasági helyzetben sikeresen vezényelte le Székesfehérvár gazdasági struktúraváltását.

Dr. Nagy István 1994-ben, 30 évesen Székesfehérvár első, közvetlenül választott polgármestere lett. Polgármestersége alatt Székesfehérvár a világ 10 legdinamikusabban fejlődő térsége közé tartozott, megújult a Városház tér és ekkor került városunkba a Moskovszky-gyűjtemény is.

Warvasovszky Tihamér 1998 és 2010 között volt Székesfehérvár polgármestere. Polgármestersége idején zajlott a panel-felújítási program, megvalósult a Vörösmarty Színház felújítása és sikerült elindítani a Hiemer-ház felújításának első és második ütemét is.

A közgyűlés posztumusz Pro Civitate díjat adományozott Bobory Bélának (1943-2013),  aki Székesfehérvár első NBI-es futballcsapatának oszlopos tagja volt, majd edzőként az utánpótlás nevelésén dolgozott. Szintén posztumusz Pro Civitate díjat ítéltek Dr. Csomán István főorvosnak is (1941-2013) aki a választott, gyógyítói hivatásának elkötelezett, erkölcsi tartását mindenekfelett megőrző ember volt.

Pro Civitate díjat adományozott Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése Ecsedi Mária grafikus, festő és textilművésznek, Dr. Horváth Endre főorvosnak, Nagy Gábor az Alba Regia SC korábbi elnökének, Szakál Antal képzőművész-tanárnak és Dr. Barlay Szabolcs paptanár, professzornak.

Székesfehérvár Tiszteletbeli polgára címet adományozott a közgyűlés Dr. Joachim Bläse úrnak, Székesfehérvár és Schwäbisch Gmünd közötti testvérvárosi kapcsolatok ápolásának elismeréseként.
 
A Székesfehérvári Királyi Napokra városunkba érkezett a Szent Korona hiteles másolata, amely a Városháza nagytanácstermében tekinthető meg, az alábbi időpontokban: 
        
- 2013. augusztus 21-23. között 8.00 órától 18.00 óráig,          
- 2013. augusztus 24-én 10.00 órától 18.00 óráig,           
- 2013. augusztus 26-30. között 8.00 órától 16.00 óráig.