-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Dinnyés József daltulajdonos a Cseszneki Várdalnoki Esten
Július 17 –én a Cseszneki Várdalnoki est vendége lesz a már 30 éve egy szál gitárral zenélő Dinnyés József. A magát csak daltulajdonosnak hívó Dinnyés Jóska a KISZ korszakban a Karrier című dalával tett hírnévre de az építő táborok állandó vendége volt, de ezek mellett ápolja a népzenét is, ami mára már saját stílusa is lett.
Július 17 –én a Cseszneki Várdalnoki est vendége lesz a már 30 éve egy szál gitárral zenélő Dinnyés József. A magát csak daltulajdonosnak hívó Dinnyés Jóska a KISZ korszakban a Karrier című dalával tett hírnévre de az építő táborok állandó vendége volt, de ezek mellett ápolja a népzenét is, ami mára már saját stílusa is lett.
Harminc-egynéhány éve pengeti a gitárját, járja az országot és a Kárpát-medencét Dinnyés József. Azokat az éneklő-zenélő ifjakat, akik a hatvanas évek végén arról énekeltek, hogy az életünk lehetne jobb, emberhez méltóbb is, besorolták a "pol-beat" címszó alá. Ez ellen már akkor is berzenkedett: mert ő semmiképpen nem úgy akart politizálni, ahogyan azt akkoriban elvárták volna. Kitalált magának egy - azóta széles körben ismertté vált - megfelelőbb minősítést: daltulajdonos. A "foglalkozása" rovatba azt szokta írni: zeneszerző és előadóművész. Valójában: egyszemélyes intézmény, amelyről a neve minden fontosat elmond.
Dinnyés József hitvallása:
Költők között zenész, zenészek között költő vagyok. Népem egyharmada szülőföldjétől megfosztottan, más népek fennhatósága alatt él. Önmagam veszteném el, ha a világízlést képviselném és elfutnék nemzeti hagyományaim elől. A Balkán zenei stílusa nem szolgálja, az angolszász muzsika prozódiája megtöri nyelvünk ritmusát. Az utóbbi 300 évben a német zene, értékeivel együtt, elvetette, átigazította még népdalainkat is. A liturgikus egyházi latin zene, Istennek köszönhetően, csak a költészetre hatott, az ősi zenét meghagyta a népnek. Megmaradni magyarnak, hogy felismerjen az erre járó kíváncsi kultúrember, többszörös energiát igényel. Múltunkat átírták és tönkretették. Jövőnket a környező népek elpusztításra ítélték. Megmaradnunk Európában csak következetes munkával lehetséges. Önmagunkat kell felmutatnunk az idő szentháromságának jegyében.