-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Dienes Ottó kiállítása a Szent István Művelődési Házban
Dienes Ottó harminchat, fából faragott korpusza látható a székesfehérvári Szent István Művelődési Ház galériájában megnyílt adventi tárlaton, amelyet az ünnepek alatt az új esztendő elejéig láthatnak az érdeklődők. Dienes Ottó nyugalmazott tanár, író, fafaragó, polihisztor néhány éve készítette az első, Jézust a keresztfán ábrázoló faszobrát; az alkotónak már volt kiállítása hasonló munkáiból.
Dienes Ottó harminchat, fából faragott korpusza látható a székesfehérvári Szent István Művelődési Ház galériájában megnyílt adventi tárlaton, amelyet az ünnepek alatt az új esztendő elejéig láthatnak az érdeklődők. Dienes Ottó nyugalmazott tanár, író, fafaragó, polihisztor néhány éve készítette az első, Jézust a keresztfán ábrázoló faszobrát; az alkotónak már volt kiállítása hasonló munkáiból.
A fakorpuszok óriási sikere nyomán született a most bemutatott sorozat – tudtuk meg Bobory Zoltántól, a fehérvári művelődési ház igazgatójától. A fehérvári kiállítóhelyen Dienes Ottó keresztsorozata mellett Prokop Péternek, a két éve elhunyt jeles pap-festőnek a képei is helyet kaptak e tárlat idejére. A hosszú ideig Rómában élő és alkotó festőművész katolikus lelkipásztor műveinek jelentős részét Székesfehérvárnak adományozta. Körülbelül 100 alkotását a püspökség a város egyházi intézményeiben állította ki, mintegy félszázat pedig a Szent István Művelődési Ház kapott meg, amelyet korábban már kiállítottak. Ezúttal 30-at mutatnak be a közönségnek, az idei adventi tárlaton látható Prokop-művek a Boldogasszonyt, Szűz Máriát a kisded Jézussal, valamint Krisztust a keresztfán ábrázolják, így jól kiegészítik az Úrjövetnek is nevezett advent idején Székesfehérvárt látható Dienes-tárlatot.
A megnyitón Spányi Antal megyés püspök által megszentelt alkotásokat a fehérvári művelődési ház Szent Korona Galériájában tekinthetik meg az érdeklődők.