-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Dicső hadaink nyomában –Kárpát-medencei gyermekrajzpályázatot hirdettek
A pályázaton 8-18 év közötti diákok, vagy az ebből a korosztályból szerveződő, maximum 4 fős alkotócsoportok vehetnek részt.
A szervezők így szeretnének lehetőséget biztosítani az egyéni alkotóknak, valamint az iskolai, baráti közösségeknek, családoknak arra, hogy még népszerűbbé váljon nemzetünk hadtörténelme, a honvédelem, a magyar katona, s ehhez kapcsolódjon az alkotás öröme is.
Az A/4-es méretben készült rajzokat hagyományos formában, papíron lehet beküldeni, vagy a rajzokról fotót is lehet készíteni és azt online formában eljuttatni 2025. március 15-ig.
A minőségi, szép rajzolás mellett nagyon fontos, hogy a pályamunkák hátoldalára nyomtatott betűkkel írják fel az alkotó nevét, települését és életkorát, valamint a kapcsolattartást segítő e-mail címet. A díjak odaítélésénél idén is „Arany Ceruza”, „Ezüst Ceruza” és „Bronz Ceruza” minősítéseket, illetve különdíjat adnak ki.