-
Vigyázat csalók!
Az utóbbi időszak tapasztalatai alapján a csalók továbbra is próbálkoznak, itt Fejérben is, ezért különösen fontos a tudatos és körültekintő internetes vásárlás és befeketetés, hogy az ünnepi forgatagban senki ne váljon áldozattá.
2025.12.02. -
Illegális autóbontók
Vádat emelt a Székesfehérvári Járási Ügyészség azzal a négy férfival szemben, akik engedély nélkül bontottak autókat és egyikük tárolta az alkatrészeket ingatlanán. Állampolgári bejelentés alapján a rendőrök a helyszínen leplezték le őket.
2025.12.01. -
Adventi Bűnmegelőzési Pont
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei az adventi időszakban személyes tanácsadás keretein belül várják a lakosokat Székesfehérvár belvárosába, hogy ezzel hívják fel a figyelmet az év végi ünnepekkel kapcsolatos veszélyekre és az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeire.
2025.11.28. -
Tanácsok a tűzoltóktól adventre
Vasárnap megkezdődik az adventi időszak, meggyújtjuk az első gyertyát az adventi koszorún. Egyre több helyen felkerülnek a karácsonyi fények is, sőt, sokan már november végén, december elején karácsonyfát állítanak. Annak érdekében, hogy az adventi ünnepkör ne végződjön tragédiával, előzzük meg az ilyenkor jellemző lakástüzeket.
2025.11.26.
Decemberi traffipax lelőhelyek Székesfehérváron és környékén
A Fejér Megyei Rendőr- főkapitányság közzé tette decemberi traffipax előrjelzését. A sebesség- ellenőrzésről szóló információkat, azonban nem lehet "készpénznek" venni, hiszen változhatnak a helyszínek. A legtöbbször települések belterületén, vasúti átjáróban találkozhat az autós sebességellenőrzéssel, Székesfehérváron az Új Csóri úton mérnek majd a legtöbbször, de az Adonyi, a Móri, a Balatoni, az Aszalvölgyi és a Palotai út sem marad ki a listából novemberben.
2008.11.27. 11:12 |
A Fejér Megyei Rendőr- főkapitányság közzé tette decemberi traffipax előrjelzését. A sebesség- ellenőrzésről szóló információkat, azonban nem lehet "készpénznek" venni, hiszen változhatnak a helyszínek. A legtöbbször települések belterületén, vasúti átjáróban találkozhat az autós sebességellenőrzéssel, Székesfehérváron az Új Csóri úton mérnek majd a legtöbbször, de az Adonyi, a Móri, a Balatoni, az Aszalvölgyi és a Palotai út sem marad ki a listából novemberben.|
Nap
|
Időpont
|
Helyszín
|
|
01.
|
09.30-11.00
10.00-12.00
09.00-15.00
13.00-14.00
14.15-15.15
15.30-16.40
|
M7-es autópálya, jobb pálya
Székesfehérvár, Budai út
Tabajd, Vál területe
7-es főút, Pettend
7-es főút Baracska
Martonvásár
|
|
02.
|
09.00-11.00
09.00-12.00
09.00-11.00
14.00-16.00
13.00-19.00
09.00-12.00
|
M7-es autópálya, bal pálya
M6-os, jobb pálya
Székesfehérvár, Balatoni út
Szkesfehérvár, Móri út
81-es főút
63-as főút, Sárbogárd területe
|
|
03.
|
09.30-11.00
13.00-18.00
10.00-12.00
09.00-15.00
13.00-16.00
13.00-13.25
13.35-14.45
15.00-16.00
16.15-17.00
|
M7-es autópálya bal pálya
M6-os autópálya
Székesfehérvár, Úrhidai út
Felcsút területe
Bodajk és Balinka területe
Agárd, Gallér utca
7-es főút Gárdony
7-es főút Velence
Velence, Panoráma út
|
|
04.
|
09.30-11.30
16.00-18.00
10.00-12.00
14.00-16.00
13.00-16.00
10.00-11.15
11.30-12.45
14.15-15.00
15.15-16.00
|
M7-es autópálya, bal pálya
M6-os autópálya
Székesfehérvár, Új Csóri út
Székesfehérvár, Vásárhelyi út
63-as főút, Sárkeresztúr
Pákozd
Sukoró
Nadap
Kápolnásnyék
|
|
05.
|
10.00-12.00
09.00-12.00
15.00-17.00
13.00-17.00
|
M7-es jobb pálya
M6-os jobb pálya
Szabadbattyán
81-es főút
|
|
06.
|
13.30-15.30
09.00-12.00
13.00-14.15
14.30-15.00
15.15-15.45
16.00-17.00
|
M7-es bal pálya
M6-os bal pálya
Agárd, Chernel u.
Agárd, Gárdonyi G. u.
Velence, Szabolcsi út
Velence, Ország út
|
|
07.
|
09.30-11.30
09.00-12.00
10.00-12.00
14.00-15.00
09.00-13.00
14.00-16.00
|
M7-es bal pálya
M6-os jobb pálya
Székesfehérvár, Palotai út
Székesfehérvár, Kadocsa út
Csákberény, Söréd, Magyaralmás
81-es főút
|
|
08.
|
09.00-12.00
09.11.00
11.00-14.00
09.00-19.00
|
M8-as autópálya
Székesfehérvár, Új Csóri út
Dunaújváros területe
Mór területe
|
|
09.
|
10.00-12.00
09.00-12.00
09.00-11.00
13.00-15.00
12.00-14.15
09.00-15.00
09.00-11.50
13.20-16.00
08.30-10.00
10.20-11.20
11.45-12.30
|
M7-es jobb pálya
M6-os bal pálya
Székesfehérvár, Király sor
6228-as út
Ercsi területe
Bicske területe
Mór
81-es főút
7-es főút Baracska
7-es főút Velence
Velence, Panoráma út
|
|
10.
|
10.00-12.00
13.00-18.00
10.00-12.00
10.00-11.00
11.15-12.15
09.00-11.50
13.20-16.00
|
M7-es jobb pálya
M6-os jobb pálya
62-es főút
Perkáta
62-es főút
Mór
Bodajk
|
|
11.
|
10.00-12.00
16.00-18.00
09.00-11.00
10.00-12.15
09.00-15.00
10.00-11.15
11.30-12.45
14.40-16.00
|
M7-es bal pálya
M6-os bal pálya
Székesfehérvár, Berényi út
Dunaújváros területe
Alcsútdoboz területe
Dinnyés
Sukoró
Pákozd
|
|
12.
|
09.00-11.30
09.00-12.30
13.00-15.00
09.00-10.30
|
M7-es autópálya bal pálya
M6-os autópálya jobb pálya
7-es főút, Kőszárhegy területe
Adony
|
|
13.
|
13.30-15.30
09.00-12.00
09.00-13.00
|
M7-es bal pálya
M8-as bal pálya
Mór
|
|
14.
|
09.00-11.30
09.00-12.00
13.00-15.00
12.00-16.00
15.00-1550
16.00-17.00
17.15-19.00
|
M7-es bal pálya
M6-os bal pálya
Székesfehérvár, Móri út
81-es főút
7-es főút Pettend
7-es főút Baracska
Martonvásár
|
|
15.
|
09.30-11.30
09.00-12.00
10.00-12.00
09.00-10.30
10.40-11.50
13.00-15.30
06.30-07.30
09.00-09.50
10.15-12.00
|
M7-es bal pálya
M8-as jobb pálya
Székesfehérvár, Pozsonyi út
Bodajk
Fehérvárcsurgó
Bakonycsernye
Tordas
Gyúró
Kajászó
|
|
16.
|
13.00-15.00
09.00-12.30
10.00-12.00
14.00-16.00
09.00-15.00
13.00-17.00
09.00-12.00
|
M7-es bal pálya
M6-os jobb pálya
7-es főút Lepsény
Székesfehérvár-Kisfalud
Etyek
81-es főút
63-as főút Sárbogárd területe
|
|
17.
|
10.00-12.00
14.00-18.00
13.00-15.00
10.00-11.15
11.30-12.45
14.15-15.00
|
M7-es autópálya bal pálya
M6-os autópálya
Székesfehérvár, Úrhidai út
Pázmánd
Nadap
Sukoró
|
|
18.
|
09.00-11.30
13.00-18.00
10.00-12.00
09.00-15.00
09.00-12.50
13.10-16.00
09.00-12.00
|
M7-es autópálya, jobb pálya
M6-os autópálya
Székesfehérvár, Új Csóri út
Felcsút
Mór
Fehérvárcsurgó
64-es főút, Mezőszilas területe
|
|
19.
|
09.00-11.00
09.00-12.30
09.00-11.00
13.00-15.00
13.00-17.00
|
M7-es autópálya bal pálya
M6-os autópálya bal pálya
Székesfehérvár, Budai út
Székesfehérvár, Kadocsa út
81-es főút
|
|
20.
|
09.00-11.00
08.30-12.30
09.00-10.20
10.30-12.00
13.00-15.00
08.30-09.30
09.45-10.30
11.00-12.30
|
M7-es bal pálya
M8-as bal pálya
Bakonycsernye
Mór
Balinka-Mecsér
Agárd, Gallér u.
7-es főút, Gárdony
7-es főút Velence
|
|
21.
|
09.00-11.30
08.30-12.30
13.00-15.00
09.00-11.50
13.10-16.00
13.00-16.00
|
M7-es jobb pálya
M6-os jobb pálya
Székesfehérvár, Balatoni út
Mór
81-es számú főút
63-as főút, Sárkeresztúr területe
|
|
22.
|
09.00-11.30
09.00-12.30
10.00-12.00
14.00-16.00
09.00-12.00
09.00-09.45
10.00-11.15
11.30-12.45
14.15-15.00
|
M7-es autópálya bal pálya
M6-os autópálya jobb pálya
Székesfehérvár, Berényi út
Székesfehérvár, Máriavölgy
Mór
Dinnyés
Pákozd
Sukoró
Nadap
|
|
23.
|
09.00-1.30
09.00-12.30
09.00-11.00
09.00-15.00
12.00-16.00
09.00-10.00
10.30-11.30
12.00-13.00
|
M7-es jobb pálya
M6-os bal pálya
8123-as út, Zámoly területe
Csákvár
81-es főút
Tordas
Gyúró
Kajászó
|
|
24.
|
-
|
|
|
25.
|
-
|
-
|
|
26.
|
-
|
-
|
|
27.
|
09.00-11.30
09.00-12.00
09.00-15.00
09.00-12.0
13.20-16.00
|
M7-es bal pálya
M6-os jobb pálya
1104-es út
Mór
81-es főút
|
|
28.
|
09.00-11.30
09.00-12.00
10.00-12.00
14.00-16.00
09.00-11.50
13.10-16.00
13.00-16.00
13.00-14.15
14.30-15.00
15.15-15.45
16.00-17.00
|
M7-es autópálya bal pálya
M6-os autópálya jobb pálya
Székesfehérvár, Új Csóri út
Székesfehérvár, Sárkeresztúri út
Mór
81-es főút
63-as főút, Sárbogárd területe
Dinnyés
Agárd
7-es főút, Gárdony
Velence
|
|
29.
|
09.00-11.30
09.00-12.30
10.00-12.00
09.00-15.00
10.00-13.00
|
M7-es autópálya bal pálya
M6-os autópálya bal pálya
Székesfehérvár, Móri út
Alcsútdoboz
63-as főút, Sárbogárd
|
|
30.
|
09.00-11.30
09.00-12.00
09.00-11.00
13.00-15.00
09.00-15.00
09.00-11.50
13.20-16.00
09.00-12.00
15.00-15.50
16.00-17.00
17.15-18.00
18.15-19.00
|
M7-es autópálya jobb pálya
M8-as bal pálya
Székesfehérvár, Adonyi út
Székesfehérvár, Budai út
1-es főút
Mór
81-es főút
63-as főút Rétszilas területe
7-es főút Pettend
7-es főút Baracska
Martonvásár, Brunszvik út
7-es főút, Martonvásár
|
|
31.
|
-
|
-
|
