-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
December 24-én is látható a Diótörő és a négy birodalom a Barátság moziban
December 24-én is látható a Barátság moziban a Disney új, élőszereplős meséje Keira Knightley, Mackenzie Foy, Eugenio Derbez és Morgan Freeman főszereplésével. A diótörő és a négy birodalom című családi kalandfilmre kedvezményes családi belépőket is kínálnak.
2018.12.22. 15:07 |
A filmet december 24-én hétfőn 16 órakor is vetíti a Barátság mozi.
Hoffmann klasszikus történetéből a Csokoládé és az Egy kutya négy élete Oscar-díjra jelölt rendezője és az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló rendezője készítettek közösen filmet, az alkotás főszereplője az Alkonyat-sorozatban és a Csillagok között-ben feltűnt Mackenzie Foy, partnerei mások mellett az Oscar-díjra jelölt Keira Knightley, valamint az Oscar-díjas Helen Mirren és Morgan Freeman.