-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Csajos est az elhidegülésről - a Szuperhősök című filmet is láthatjuk
A beszélgetés után a Szuperhősök című olasz filmet tekinthetik meg a nézők.
A legtöbben úgy gondolják, érzelmeink csak jönnek-mennek, nincs ráhatásunk, hogy meddig maradnak velünk. Pedig mindenki tehet azért, hogy megőrizze kapcsolatát, a szeretetet. Egy érett, bizalommal teli, tudatosan fenntartott párkapcsolatban hosszú távon is megélhetjük az összetartozás örömét – állítja a szakember, aki azt ígéri: a témában született sok komoly, izgalmas kutatás, amelyeket szórakoztató módon összegez majd a Barátság mozi közönségének.
Pünkösti Nóra eredetileg kommunikáció szakon végzett a szegedi egyetemen. Saját online portált szerkesztett barátaival Ez + Az Magazin címmel, amelyen a cikkek leginkább életvitellel, kultúrával, emberi és családi kapcsolatokkal, kiemelten a párkapcsolattal, gyerekneveléssel foglalkoztak. Saját tapasztalata vezette rá arra, hogy érzelmekkel telítetten, egy nehéz helyzetben toporogva saját magán nem tud segíteni. Kihűlőfélben lévő házasságát próbálta megmenteni, az ennek kapcsán elolvasott rengeteg szakirodalom és ismeret birtokában fordult az új szakma felé, ami – ahogy fogalmaz – „szerelemhivatás lett: semmihez nem mérhető sikerélmény a coaching folyamat közben újra mosolyogni látni azokat az embereket, akik kétségbeesve, ellenségesen érkeztek az első ülésre”.
Előbb párkapcsolati coach és házassági tanácsadó, majd egy tudományos párkapcsolati állapotfelmérő módszer, a Prepare-Enrich tanácsadója lett. Hatodik éve foglalkozik párokkal és egyénekkel is, cikkeket és videókat publikál, weblapján két online minikönyve is elérhető ingyenesen. Beszélgetésindító kérdéskártyákat készít: ezek a néha vicces, olykor meghökkentő kérdések elősegíthetik a mélyebb, valóban egymás megismerését szolgáló beszélgetések elindítását a párok között.
Az est második felében a nézők a Szuperhősök című olasz romantikus vígjátékot tekinthetik meg. Marco fizika-professzor, aki racionális természetű, bármit ki tud számolni képletekkel, egyenletekkel. Anna ezzel szemben érzelmesebb alkat, művészi tehetséggel, foglalkozását tekintve éppen képregényeket rajzol. A férfi és a nő véletlenül találkoznak egy esős napon – innen indul szenvedélyes szerelmük története. Hamar rájönnek, hogy szuperhősök nem csak a képregényekben léteznek. A mai világ valódi szuperhősei a párok, akiknek minden képességüket be kell vetniük ahhoz, hogy szerelmük és kapcsolatuk fennmaradjon.
Az április 20-i Csajos estre már kaphatók jegyek a mozi pénztárában és online is: www.baratsagmozi.hu