-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Colorstar est a "The Base"-ben - tinédzsereknek is
A Méh-kas aula szervezésében Colorstar estet tartanak március 19-én, szombaton este 20 órától a hadiárva utcai raktársoron megtalálható „The Base” szórakozó helyen. Az est során több zenekarral és Dj -vel is találkozhattok. A Colorstar előzenekaraként a Peet fog zenélni, az est névadója után pedig a Méhkas Dj-k Crimson és Chrom pörgetik a bakeliteket. A fellépők mellett Giuseppe és Bernati mutat be látványos fényjátékot. A szervezők éjfélre tervezik a befejezést, hogy a tinédzserek is hazaérjenek időben.
A ColorStar 1996-ban alakult négy, akkor már hosszabb ideje együtt zenélő budapesti fiatalból. A zenekar a „tudományos ismeretterjesztő tánczene” irányába indult el, azon megfontolásból, hogy oly módon ötvözzön instrumentális és a vokális, akusztikus és elektronikus, valamint élő- és gépzenét, hogy végeredményül egy semmilyen létező műfajba nem besorolható, de számtalan műfaj jegyeit felvonultató zene szülessen.
A ColorStar zenéjének meghatározó és egyedi jellemzői az eddig jobbára csak elektronikus műfajokban föllelhető modern, feszes dobritmusok, a rendkívül innovatív, ugyanakkor helyenként funk-os (fretless) basszusjáték, a jellegzetes visszhangos, úszós gitártémák valamint az ének nem annyira kiemelt, mint inkább mellérendelt, kiegészítő szerepe, mindez kiegészítve a gazdag hangszerelés hangmintáival. A ColorStar szívesen randevúzik más műfajokkal, legyen az színház, film vagy party.