-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Cím nélkül – Tábori Csaba kiállítása a Pelikán Galériában
Új kiállítással várják a képzőművészet iránt érdeklődőket a Pelikán Galériában. Július 1-jén, pénteken 18 órakor nyílik Tábori Csaba festőművész Cím nélkül című tárlata.
2022.06.27. 10:55 |
Tábori Csaba festőművész Cím nélkül című kiállítására hívja az érdeklődőket a Szent István Király Múzeum és a Székesfehérvári Művészek Társasága július 1-jén. A pénteken 18 órakor nyíló tárlatot Aknai Péter író ajánlja a Pelikán Galériában, közreműködik Bolba Gábor és kisegyüttese. A Cím nélkül július 22-ig látható a Kossuth utcai kiállítóhelyen keddtől péntekig 10 és 18 óra között.
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Minden érdeklődőt szeretettel várnak!