-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Bor, mámor, szerelem operettkoktél csütörtökön és pénteken a Pelikán Udvarban
Júliusban idén is zenés nyári estek várják a közönséget a Pelikán Udvarban. A két nyári színházi produkció keretében egy operettkoktél és egy a táncdalfesztiválok világát megidéző előadást láthat a közönség. A nagysikerű „Bor, mámor,szerelem” operettkoktél mellett a „Csak egy tánc volt..” című produkciót is láthatja a közönség.
2013.07.10. 08:56 |
Júliusban idén is zenés nyári estek várják a közönséget a Pelikán Udvarban. A két nyári színházi produkció keretében egy operettkoktél és egy a táncdalfesztiválok világát megidéző előadást láthat a közönség. A nagysikerű „Bor, mámor,szerelem” operettkoktél mellett a „Csak egy tánc volt..” című produkciót is láthatja a közönség.
Júliusban két nyári színházi produkcióval várja a közönséget a Vörösmarty Színház. A nagysikerű „Bor, mámor, szerelem” operettkoktél július 11-én és július 12-én lesz látható a Pelikán Udvarban. A „Csak egy tánc volt..” című produkcióban a Táncdalfesztiválok világát idézik fel július 16-án és július 17-én. Az előadásban színpadra lép a korszak egyik legünnepeltebb énekese, Koós János is.
„Egyetlen célunk van: arcátlanul szórakoztatni. A bohókás, fordulatos történetet sok tánccal, dallal és élő zenével fűszerezzük” – fogalmazott Váradi Eszter Sára a Bor, mámor, szerelem operettkoktéllal kapcsolatban.Váradi Eszter Sára és Keller János mellett Mahó Andrea, Závodszky Noémi, Buch Tibor, Juhász Illés és Tűzkő Sándor is színpadra lép majd július 11-én és július 12-én.
A Csak egy tánc volt... című produkciót Keller János ismertette. „A Két összeillő embert nagy sikerrel játsszuk a bemutató óta, sőt, a következő évadban is műsoron marad. Már a próbák alatt felmerült bennünk a gondolat, hogy milyen jó lenne egy koncertet összehozni az ott elhangzó dalokból” – mondta a színész. A produkcióban színpadra lép Koós János is, akit lányával, Koós Rékával együtt láthat a közönség a színpadon. Az előadást július 16-án és 17-én tekintheti meg a közönség.