-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Bolero című estjére készül a Székesfehérvári Balettszínház
A fehérvári tánckedvelő közönség ebben az évadban október 16-án találkozhat először a város új, tavasszal alapított táncintézményének társulatával.
Új bemutatójuk előtt „Beszéljük meg!” címmel közönségtalálkozóra invitálják a műfaj kedvelőit – mindazokat, akik úgy érzik, hogy hasznos lenne még a táncelőadás megtekintése előtt picit jobban belelátni a balett világába, szeretnék megérteni a tánc működési- és hatásmechanizmusát, szívesen találkoznának, beszélgetnének az alkotókkal, táncosokkal.
A közönségtalálkozó 18.15-kor kezdődik a Vörösmarty Színház kávézójában.
A Bolero című kortárs táncszínházi előadás három egyfelvonásból áll, a felvonásokat semmi sem köti össze egymással: nem egymásra épülő „történetről” beszélünk, hanem különálló előadásokról van szó, amelyeket egy-egy szünet választ el egymástól.
Az estre belépőjegyek az Alba Regia Szimfonikus Zenekar pénztárában (Vörösmarty Színház Fő utca 8.) válthatók. Online jegyértékesítés: www.jegy.hu
Az első felvonás első etűdje, a Blablabla humorba csomagolva nevettet saját magunkon, hétköznapi problémáinkon. Az est második darabja, az Aquarell szivárvány egy keserédes hangulat, a felvonást záró Csókok pedig vidám tánc-puzzle. A második felvonásban a Zárt függönyök című produkció látható, amelyben persze szétnyílik majd a függöny, és egy ismeretlen-ismerős világra, akár saját világunkra csodálkozhatunk rá, népes szereplőgárda segítségével.
Az estet lezáró harmadik felvonásban a Rúzs című darab Ravel Bolerójának elementáris zenei megnyilvánulásait fogalmazza tánccá, és egyre hevülő tempóval és dinamikával, lüktetve éri el tetőfokát.
Valamennyi produkció koreográfusa Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója lesz, aki elmondta, hogy az egyfelvonásos balettművek táncköltemények, egymástól különbözőek, mindhárom önmagában is megél és "eklektikus csokorként" nyújtják májd át a közönségnek. 
Invitálta a táncszerető közönséget az előadásra Brájer Éva alpolgármester is, aki kiemelte, hogy a kultúrát és a közönség igényét szolgálva hozta létre Székesfehérvár Önkormányzata a táncszínház intézményét.
Elmondta, hogy Bolero-t várja a legjobban a bemutató estéjéből, mert Ravel érdekes, izgalmas zeneszerző, aki sokszor méltatta Bartókot és Kodályt. "Azért is érdekes lesz látni, hogy a koreográfusok mit álmodtak meg az ő zenéje nyomán, mert a Bolero megalkotását egy táncművésznő ihlette." - tette hozzá Székesfehérvár alpolgármestere, aki izgalmasnak és újszerűnek nevezte, hogy az előadás előtt egy beszélgetésre is invitálják a közönséget. "Ez azért is pozitív dolog, mert egy előadásra érdemes nem "beesni", hanem előtte alkalmat találni arra, hogy utánanézzünk a műnek, a zeneszerzőnek."