Bolero - bemutatóra készül kedden a Székesfehérvári Balett

Első triple build-estjét mutatja be a Székesfehérvári Balett Színház október 16-án, kedden 19 órakor a Vörösmarty Színházban. A Bolero című esten öt kortárs táncszínházi darabot visznek színre, három felvonásban, előadás előtt közönségtalálkozóra is hívják a műfaj iránt érdeklődőket.
2018.10.14. 20:51 |
Bolero - bemutatóra készül kedden a Székesfehérvári Balett

A fehérvári tánckedvelő közönség ebben az évadban október 16-án találkozhat először a város új, tavasszal alapított táncintézményének társulatával, és ez szó szerint értendő, ugyanis új bemutatójuk előtt „Beszéljük meg!” címmel közönségtalálkozóra invitálják a műfaj kedvelőit – mindazokat, akik úgy érzik, hogy hasznos lenne még a táncelőadás megtekintése előtt picit jobban belelátni a balett világába, szeretnék megérteni a tánc működési- és hatásmechanizmusát, szívesen találkoznának, beszélgetnének az alkotókkal, táncosokkal. A közönségtalálkozó 18.15-kor kezdődik a Vörösmarty Színház kávézójában.

A Bolero című kortárs táncszínházi előadás a társulat első triple build, vagyis három egyfelvonásból álló estje lesz. A felvonásokat semmi sem köti össze egymással: a triple build-ek esetében nem egymásra épülő „történetről” beszélünk, hanem különálló előadásokról van szó, amelyeket egy-egy szünet választ el egymástól.

Az első felvonás első etűdje, a Blablabla humorba csomagolva nevettet saját magunkon, hétköznapi problémáinkon. Az est második darabja, az Aquarell szivárvány egy keserédes hangulat, a felvonást záró Csókok pedig vidám tánc-puzzle. A második felvonásban a Zárt függönyök című produkció látható, amelyben persze szétnyílik majd a függöny, és egy ismeretlen-ismerős világra, akár saját világunkra csodálkozhatunk rá, népes szereplőgárda segítségével. Az estet lezáró harmadik felvonásban a Rúzs című darab Ravel Bolerójának elementáris zenei megnyilvánulásait fogalmazza tánccá, és egyre hevülő tempóval és dinamikával, lüktetve éri el tetőfokát. Valamennyi produkció koreográfusa Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház igazgatója.