-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Boldoggá tenni mások napjait - a negyedik gyertya is ég a város adventi koszorúján
A negyedik gyertyát gyújtotta meg közösen december 22-én Spányi Antal megyéspüspök és Cser-Palkovics András polgármester a Városház téri adventi színpadon. Ünnepi gondolataiban a megyéspüspök arra kérte a fehérváriakat, hogy szerezzenek örömet a másik embernek és próbálják meg boldoggá, örömtelivé tenni mások napjait. A gyertyagyújtás előtt Váradi Imre, a IV. Fehérvári Versünnep döntőse szavalta el Juhász Gyula Karácsony felé című versét.
2013.12.22. 18:12 |
A negyedik gyertyát gyújtotta meg közösen december 22-én Spányi Antal megyéspüspök és Cser-Palkovics András polgármester a Városház téri adventi színpadon. Ünnepi gondolataiban a megyéspüspök arra kérte a fehérváriakat, hogy szerezzenek örömet a másik embernek és próbálják meg boldoggá, örömtelivé tenni mások napjait.
Advent negyedik vasárnapján Váradi Imre, a IV. Fehérvári Versünnep döntőse szavalta el Juhász Gyula Karácsony felé című versét, majd Székesfehérvár polgármestere mondta el ünnepi gondolatait.
"Az elmúlt hetekben a Városháza ablakából láthattam, hogy a színpadon fellépnek az iskolások, óvodások. Hallottuk, láttuk rajtuk az izgalmat, az őszinte várkozást, annak a várakozásnak az örömét, ami csak azt jelentheti, hogy közeledik a karácsony. Azt kívánom mindenkinek, hogy ez a gyermeki, őszinte lelkesedés és várakozás hasson át mindenkit, mint amit az ő arcukon lehetett látni." - mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki külön köszönetet mondott azoknak, aki segítettek a belvárosi rendezvények szervezésében és ezzel segítettek eljuttani advent üzenetét az emberekhez. Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott a fehérváriaknak is, hogy méltó módon emlékeztek meg a város történelmére a Szent István Emlékévben úgy, hogy közben közösségként is erősebbé tudott válni Székesfehérvár.
Spányi Antal megyéspüspök ünnepi beszédében arról szólt, hogy "nem elég ha csak arra várakozunk, hogy ajándékot kapunk és jól fogjuk érezni magunkat, arra kell törekedni mindannyiunknak, hogy szerezzünk örömet a másiknak és próbáljuk meg boldoggá, örömtelivé tenni mások napjait." "Mutassuk ki a szeretetünket, örömünket és próbáljunk gondtalan szeretettel egymás felé fordulni. Csak arra legyen gondunk, hogy minél több örömet tudjunk a másiknak adni. Ha ezt képesek leszünk megtenni, szép lesz 2013 karácsonya és ha ezt megtanuljuk szépek lesznek 2014 mindennapjai is." - emelte ki a megyéspüspök.
A köszöntők után a megyéspüspök és Székesfehérvár polgármestere közösen gyújtotta meg a város adventi koszorúján a negyedik gyertyát, majd Katona Lóránt, a Fehérvár Hangja 2013 közönségdíjasa varázsolta el hangjával a közönséget.



