-
Dalok a belső békében
November 3-án, kedden 18 órától két New York-i vendégművész, Adarsha Kelly és Vapushtara Jongepier előadásában szólalnak meg Sri Chinmoj spirituális tanító lélekemelő dallamai a Hiemer-ház báltermében. A nemzetközi hírű skót-holland páros ingyenes előadására szeretettel várnak minden érdeklődőt!
2026.11.02. -
Fehérvári történetek
Új magyar színdarabok megalkotására hirdet pályázatot a Vörösmarty Színház Fehérvári történetek címmel. A felhívásra olyan műveket várnak, amelyek valamilyen módon Székesfehérvár történelméhez, kulturális örökségéhez vagy a városhoz kötődő hagyományokhoz kapcsolódnak. A pályázat összdíjazása 4,5 millió forint, az első helyezett alkotást pedig a színház színpadra is állítja.
2026.11.02. -
Ökumenikus megemlékezés
Mindenszentek napján, Halottak napja előestéjén a Béla úti temetőben emlékeztek halottainkra. Beszédet mondtak a történelmi egyházak képviselői és Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere.
2026.11.02. -
Bélyegkiállítás a VOKE-ban
Történelmi visszatekintést nyújt a Székesfehérvári Bélyeggyűjtő Kör kiállítása. a tárlat az államalapítástól mutatja be hazánk meghatározó uralkodóit, személyiségeit.
2026.11.02.
Bokros Jánosra emlékeznek október 30-án a Ciszterci Gimnáziumban
Bokros János-emlékestet rendeznek a tanár és költő születésének 85. évfordulóján. Október 30-án, hétfőn 17.30 órára a Ciszterci Szent István Gimnázium aulájába várják a résztvevőket.
2023.10.27. 12:32 |
Az emlékest meghívott vendégként részt vesz lesz Péntek Imre költő és Takácsné Simon Marika egykori tanítvány, közreműködik Cserta Gábor, Fresli Zsófia, Vargha Villő Virág, Barasevich János Pál és Kovács Marcel. Az esemény házigazdája Bakonyi István irodalomtörténész és Bokros Judit, a költő lánya lesz. A programra szeretettel várják az emlékezőket!