-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Bobory Zoltán felolvasására várják a versbarátokat a Bory-várban
Bobory Zoltán felolvasására várják a versbarátokat június 16-án, vasárnap 15.00 órakor a Bory-várban. Az Ünnepi Könyvhéthez kapcsolódó programon a szerző az Avar című, összegző kötetével kapcsolatos gondolatait osztja meg a közönséggel, közreműködik Pálfalvi András költő.
2024.06.14. 10:45 |
Az Avar című, nemrég megjelent kötet a kiváló kortárs irodalmár, Bobory Zoltán munkásságának egyfajta összefoglalója, zárszava.

A Jósika Miklós-díjas költő, író, a Vörösmarty Társaság leköszönő elnöke szép és kevésbé szép emlékeit gyűjtötte össze a kötetben, az „avar alatt” – ahogy ő fogalmaz.
A vasárnapi eseményen a kötet előszavának írója, Pálfalvi András költő mond bevezetőt, majd maga a szerző olvas fel a műveiből. Szeretettel várnak minden érdeklődőt!