Bűncselekmény hiányában nem indított nyomozást az ügyészség a Fűtőerőmű ügyében

 Az előírásoknak megfelelően 72 órán belül meghozta döntését a Fejér Megyei Főügyészség a Fűtőerőmű felszámolásával kapcsolatos beadvány ügyében. Erről az ismeretlen tettes ellen feljelentést tevő MSZP-s önkormányzati és országgyűlési képviselő valószínűleg már hetekkel ezelőtt meg is kapta az értesítést.
2014.03.28. 11:44 |
Az előírásoknak megfelelően 72 órán belül meghozta döntését a Fejér Megyei Főügyészség a Fűtőerőmű felszámolásával kapcsolatos beadvány ügyében. Erről az ismeretlen tettes ellen feljelentést tevő MSZP-s önkormányzati és országgyűlési képviselő valószínűleg már hetekkel ezelőtt meg is kapta az értesítést.
 A Fehérvár Médiacentrum csütörtök esti adásában közölt összeállítás nyomán kiderült, hogy a Fejér Megyei Főügyészség nyomozás nélkül elutasította a beadványt. A szervezet szóvivője az alábbiakat nyilatkozta az ügyben:
 
 „A Fejér Megyei Főügyészség az egy országgyűlési és egy önkormányzati képviselő által, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen tett feljelentést bűncselekmény hiányában elutasította. A feljelentésben közölt adatok alapján vagyoni hátrány nem volt megállapítható, így a bűncselekmény törvényi tényállási eleme nem valósult meg. A feljelentésben közölt adatok alapján egyébként más bűncselekmény gyanújára sem lehetett következtetést levonni.”

Közlemények

  1. Ideiglenesen le kellett zárni a Csitáry-kutat!

    A Csitáry-kútból vett vízminta előzetes eredménye kisebb eltérést mutat az előírt értéktől. A Városgondnokság megteszi a szükséges intézkedéseket: a kutat lezárja, fertőtleníti, majd szakemberek újabb vízmintát vesznek.

    2026.11.05.
  2. Lakossági fórumot tartanak a Belvárosban és környékén élőknek

     Lakosági fórumra várja a Belváros lakóit Lehrner Zsolt alpolgármester november 9-én 17.00 órára a Városháza Dísztermében. A fórumon részt vesz Dr. Cser-Palkovics András polgármester, valamint a Polgármesteri Hivatal, a Városgondnokság, a Rendőrség, a Széphő Zrt. és a Depónia Nonprofit Kft. munkatársai, akik a városrészt érintően felmerülő témákra is szívesen válaszolnak, így a megjelentek első kézből kaphatnak választ kérdéseikre.

    2026.11.04.
  3. Áramszünetek novemberben

    Komoly korszerűsítési munkálatokat végeznek november 5-én és 6-án Feketehegy-Szárazréten, így ott több utcában áramszünet lesz. Ugyancsak szolgáltatáskimaradásra kell számítani az Alsóvárosban is november 5-én.

    2026.11.04.
  4. Zsákutca lesz a Pityer utca

    Hálózatbeavatkozási munkákat végez a Pityer utcában az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. A munkálatok ideje alatt az átmenő forgalmat nem tudják biztosítani a Farkasvermi utca – Rába utca közötti szakaszon, ezért november 4-én és 9-én a Pityer utca egy-egy irányból zsákutcaként fog működni. A 16-os és a 37-es autóbuszjáratok terelőútvonalon közlekednek majd.

    2026.11.02.