-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Bikini lesz most szombaton az ARÉV csarnokban
Székesfehérváron koncertezik a Bikini együttes március 4-én szombaton, 20 órától az ARÉV Sportcsarnokban. Az együttes a 80-as évek közkedvelt zenei alakulata volt, bár többször cserélt gazdát a frontemberi pozíció, végül az "igazi" Bikini énekes a székesfehérvári D. Nagy Lajos lett. A koncertre ugyan nem a klasszikus felállással érkeznek majd, de D. Nagy Lajos mindenképpen színpadra lép a régiek közül. A jegy elővételben 1.900 Ft-ba kerül, míg a helyszínen 2.300Ft -ért lesz kapható.
2006.03.03. 04:56 |
Székesfehérváron koncertezik a Bikini együttes március 4-én szombaton, 20 órától az ARÉV Sportcsarnokban. Az együttes a 80-as évek közkedvelt zenei alakulata volt, bár többször cserélt gazdát a frontemberi pozíció, végül az "igazi" Bikini énekes a székesfehérvári D. Nagy Lajos lett.
A fehérvári rock életből kinőtt zenész egy sajátos hangzást hozott az együttesnek és számos sláger szám született meg ezekben az időkben. A Bikini évtizedek óta aktív és felejthetetlen részese a magyar könnyűzenének. A koncertre ugyan nem a klasszikus felállással érkeznek majd, de D. Nagy Lajos mindenképpen színpadra lép a régiek közül. A jegy elővételben 1.900 Ft-ba kerül, míg a helyszínen 2.300Ft -ért lesz kapható.