-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Bérletosztás, névadóünnepség és premier a Vörösmarty Színházban
Mozgalmas időszaknak néz elébe a Vörösmarty Színház, hiszen három fontos esemény is esedékes a jövő héten. Előbb az elmúlt évekhez hasonlóan, október 22-én a rászorulókat gondozó intézményeknek adják át a Thália tenyerén bérleteket. Ezt követően 24-én sajtópróba és névadóünnepség következik. A mozgalmas hetet pedig A fösvény című előadás zárja október 26-án.
2013.10.20. 09:47 |
Mozgalmas időszaknak néz elébe a Vörösmarty Színház, hiszen három fontos esemény is esedékes a jövő héten. Előbb az elmúlt évekhez hasonlóan, október 22-én a rászorulókat gondozó intézményeknek adják át a Thália tenyerén bérleteket. Ezt követően 24-én sajtópróba és névadóünnepség következik. A mozgalmas hetet pedig A fösvény című előadás zárja október 26-án.

A Vörösmarty Színház idén is átadja a Thália tenyerén bérleteket a rászorulókat gondozó szervezeteknek, intézményeknek. A kedvezményes bérlet három előadást tartalmaz: Indul a bakterház, Lear király, Koldus és királyfi. Az esemény október 22-én, kedden 17 órakor lesz a színház Cyrano Kávézójában, ahol dr. Szikora János igazgató átnyújtja a Thália tenyerén bérleteket.
2013. október 26-án, szombaton tartják A fösvény című előadás premierjét a Stúdióban. Molière klasszikusát Hirtling István főszereplésével Hargitai Iván viszi színre. Az előadás sajtópróbáját október 24-én, csütörtökön 11 órakor rendezik a harmadik emeleti Stúdióban. (Az előadás időtartama kb. két és fél óra egy szünettel.)
Október 24-én, csütörtökön 15 órától tartják a Vörösmarty Színház stúdiójának névadóünnepségét: a harmadik emeleti előadóterem Kozák András egykori művészeti vezető nevét veszi fel. Az eseményen Kozák András özvegye, Drahota Andrea, és lánya, Kozák Ágnes, valamint Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András is részt vesz. Az avató után (kb. 15 óra 15 perckor) a színház előcsarnokában fotókiállítás nyílik, amely feleleveníti a színművész Székesfehérváron játszott szerepeit. 17 órától a Vörösmarty Színház Cyrano kávézójában a művész pályatársai, Balázsovits Lajos, Esztergályos Károly, Tordy Géza és Péterffy Attila eleveníti fel a közös élményeket. A beszélgetést Bényi Ildikó, az MTVA műsorvezetője moderálja.
Kozák András Kossuth- és Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész 2000-ben szerződött a Vörösmarty Színházhoz, 2003-ig egyben a színház művészeti vezetője is volt. Ezen idő alatt játszott és rendezett is a fehérvári teátrumban. Mind színházi alakításai, mind filmbeli szerepei emlékezetesek maradnak, több filmben és tévéjátékban szerepelt, köztük olyan klasszikusokban, mint a Sodrásban, a Szegénylegények vagy az Oszlopos Simeon. A stúdiószínpad névadójaként a színház méltóképpen kívánja őrizni emlékét.