-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Bepotolják a huszonöt éve elmaradt Omega koncertet az agárdi Popstrandon
Huszonöt év után, újból az Agárdi Popstrandon az Omega. 1979-ben - vélhetően a hús áremelés kapcsán - a hatalom betiltotta a veszélyes tömegrendezvénynek ítélt Omega koncertet. Ennek pótlására és az idei nyár egyetlen Omega koncertjeként jött létre az augusztus 13-i este. Ez egyben az utolsó koncert a már másfél éve futó turnéból.
Ki ne emlékeznek az idősebb korosztályból az Omegára - akik még Presszer Picivel és Laux Józseffel kezdtek el zenélni - és az első nagy sikerre, a 10.000 lépésre. Ugyan ők nem az omegában folytatták a zenélést de a 70-es években felálló nagy csapat slágereire a fiatal korosztály tagjai is emlékeznek. Kóbor János énekhangja mellett mindenki emlékezhet az egyedi megjelenésére és nagy hajára.
Nehezen indult karrierjük, hiszen eleinte az Illés egyeduralma megtörhetetlennek tűnt, de szépen lassan gyűjtötte az Omega is a rajongókat és miután Szörényiék levetették a magyar Beatles képét, szinte üres volt Kóborék útja a gólvonal felé. Miután a nagy rivális alul maradt, az Omegának szabad út volt a sikerek felé és szárnyaltak is. Az első magyar banda volt, akik színpadi show-műsort komponáltak a zene mellé. Ez meg is hozta gyümölcsét, hosszas várakozás után Omega Red Star néven bemutatkozhattak a Rolling Stoneson edződött londoni közönségnek, akiket Benkőék el is bűvöltek. A londoni turnéjuk alatt a Decca stúdió lemezt is felvett velük, de különösebb visszhangja nem volt.
Ha a brit piacot nem is nyűgözték le, a hazai piacon nem volt olyan albumuk, amit nem kapkodtak el az Ifjúsági parkos és Bem Rockpartos fiatalok. Megszámolhatatlan sláger van a hátuk mögött, amiket mai napig feldolgoznak és játszanak a rádiók. Generációk nőttek fel a Petróleum lámpán és ki ne ismerné Dimitri meséjét Lénáról.