-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Bemutatták Nehrer György 38 pillanat című kötetét az Öreghegyi Közösségi Házban
A Magyar Széppróza Napja székesfehérvári rendezvénysorozatának eseményeként a Vörösmarty Társaság szervezésében kedden este mutatták be Nehrer György 38 pillanat című könyvét az Öreghegyi Közösségi Házban. Az esemény házigazdái Bakonyi István, irodalomtörténész és Bobory Zoltán, Jósika Miklós-díjas költő voltak.
2018.02.14. 10:00 |
„Nehrer György „kívülről jött” író, nem bölcsész, nem irodalmár, nem magyartanár, egészen mással foglalkozott korábban, műszaki-értelmiségi pályáról ment nyugdíjba. Írásai a kora gyermekkorától egészen napjainkig tartó élményanyagot dolgozzák fel, számos momentumot felvillantva Székesfehérvár múltjából és jelenéből, de szerepelnek benne olyan családi események is, mint például édesapja második világháborús hadifogsága.” - emelte Bakonyi István a szerzőt és legújabb könyvét röviden bemutatva, majd így folytatta: „mivel szeret gyorsan reagálni a történésekre, ezért blogot is ír, a Vörösmarty Társaság honlapjának és közösségi oldalának gondozója is ő. Szerzőnk új kötete novellákat és karcolatokat tartalmaz, melyek korrajzok is. „A két spirálfüzet” például egy feszült, drámai történet, de humoros sztorik is vannak benne.”
„Nehrer György született mesélő.” – írta Petrőczi Éva, József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, publicista a kötet fülszövegében. „Az író-költő úgy működik, hogy elraktározza az élményeket, egyfajta lelki befőttesüvegbe, majd egy szép napon megírja.” - árulta el Nehrer György a beszélgetés során. Az eseményen részt vett Horváth Miklós Csaba, önkormányzati képviselő is. Nehrer György kötetét a Fekete Sas kiadó adta ki.
Nehrer György: 38 pillanat - kötetbemutató