-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Bemutatták a Nibelung-lakóparkot a Vörösmarty Színházban
Szikora János rendező Térey művét a magyar drámairodalom nagyjai között említi: úgy véli, A Nibelung-lakópark joggal kér helyet olyan klasszikusok között, mint a Csongor és Tünde és Az ember tragédiája, hiszen ez a mű a XX. század magyar drámairodalmának egyik legnagyobb költői teljesítménye. A történet Wagner Nibelung-ciklusához nyúl vissza, a szerző azonban egy ízig-vérig mai közegbe helyezi a szereplőket, ahol mindennek a hatalom és a pénz a mozgatórugója. A mű színpadra állítását Selmeczi Bea dramaturg segítette.
A darab különleges látványvilágát a színpadon keveredő különböző médiumok adják: a díszletet Szendrényi Éva tervezte, a ledfalakon látható filmjelenetek pedig Lelkes Botond és a Non lieu film munkái. Az előadás technológiai szempontból is formabontó, hiszen a színművészek mellett egy humanoid robot is aktív szereplőként lép színpadra.
A jelmezeket, melyek híven tükrözik a mindig kifogástalan megjelenésű, dúsgazdag üzletemberek világát, Benedek Mari álmodta meg. Az előadás mozgáselemeit Rovó Tamás, a táncokat pedig Frindik Nóra koreografálta.
Gáspár Sándor alakítja a számító és manipulatív Hagent, aki hideg fejjel irányítja a játszmákat a hatalom megszerzéséért. Apját, a hajdan nagy hatalommal bíró Alberichet Trokán Péter formálja meg. A karizmatikus Siegfreid szerepében Sághy Tamást láthatják,, Brünnhildét, az erős és büszke nőt pedig Ballér Bianka játssza. Gunther, a határozatlan, könnyen befolyásolható vezető szerepében Sarádi Zsolt lép színpadra, a kifelé törékenynek tűnő, belül azonban céltudatos Gutrune megformálója pedig Ladányi Júlia.