-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Bemutatták a Cirkuszhercegnőt - új műfaj született
November 12-én mutatták be a Vörösmarty Színház és a Magyar Nemzeti Nagycirkusz közös produkciójában a Cirkuszhercegnő című nagyoperettet, amely kiváló szórakozást kínál a nézőknek. Az előadás rendezője Moravetz Levente, aki színészként is szerepel a darabban: Gyula bácsi, a pincér szerepében szerez önfeledt perceket a nézőknek. A nagyszabású produkcióban a színészek mellett artsták, idomárok és vadállatok is szerepelnek: a darabban feltűnnek tevék, lovak, zebrák és Szandra, az elefánt is színpadra kerül egy rövid jelenet erejéig.
November 12-én mutatták be a Vörösmarty Színház és a Magyar Nemzeti Nagycirkusz közös produkciójában a Cirkuszhercegnő című nagyoperettet, amely kiváló szórakozást kínál a nézőknek. Az előadás rendezője Moravetz Levente, aki színészként is szerepel a darabban: Gyula bácsi, a pincér szerepében szerez önfeledt perceket a nézőknek. A nagyszabású produkcióban a színészek mellett artisták, idomárok és vadállatok is szerepelnek: a darabban feltűnnek tevék, lovak, zebrák és Szandra, az elefánt is színpadra kerül egy rövid jelenet erejéig.
A háromfelvonásos operett egyik emlékezetes jelenetében Szandra, az elefánt nagy szakértelemmel borotválja meg a darab egyik főszereplőjét, Kozáry Ferencet, aki főhősnőbe reménytelenül szerelmes Wladimir herceget alakítja. A főszeplők között Buch Tibor és Füredi Nikolett alakítja az operett műfajhoz nélkülözhetetlen romantikus szerelmespárt. Mr.X és Fedora szerelme -talán nem árulunk el túl sokat a történetből - beteljesül a darab végén...A komikus szerelmeseket Keller János és Váradi Eszter Sára alakítja, a darab két "pesti bohémje" rengeteg vidámsággal, jókedvvel tölti meg az előadást.
A Piac téren felállított cirkuszi sátorban egyedülálló, semmihez sem hasonlítható produkciót: valódi cirkuszszínházat láthat a közönség, érdemes tehát megtekintenie nemcsak annak, aki az operettet szereti, hanem annak is, aki "csak" önfeledt szórakozásra vágyik. A darabot egészen november 27-ig naponta lehet megtekinteni a Piac téri cirkuszi sátorban. A kiváló szórakoztatást nemcsak a Vörösmarty Színház művészei, hanem a XXVIII. Monte-Carlói Cirkuszfesztivál nagydíjas művészei is garantálják: Richter Flórián lélegzetellálító mutatványokra képes: Mr.X szerepében hátraszaltót csinál egy vágtató lovon. A színészek közül kiemelhető Zsurzs Kati játéka, akit a második felvonástól láthat a közönség.