-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Békességet hirdet, örömhírt hoz – megszentelték a maroshegyi reformátusok új harangját
Az új, 56 kilogrammos, bronzötvözet harangot Őrbottyánban készítette Gombos Ferenc harangöntő mester a Maroshegyi Református Missziói Egyházközség egyik hívének adományából.
„Urunk, istenünk, magasztalunk téged azért, hogy a gyülekezetünknek ezt az új harangot adományoztad. Áldunk téged azokért, akiknek áldozathozatala folytán elkészülhetett ez a harang. Áldásodat kérjük mindazokra, akik fáradhatatlanul munkálkodtak azért, hogy valóra válhasson gyülekezetünk óhaja. Kérünk atyánk, hogy amikor az élőket szólítja, ne süket fülekre találjon, hanem hívó szívára siessen a nép a te igéd hallására. Temetés alkalmával ne csak búcsúztató, hanem vigasztaló harangszóként is halljuk, amely az örök élet reményét önti a szívünkbe, hirdetvén a feltámadást! Add urunk, hogy a megnyugvás harangja lehessen ez minden időben, mely békességet hirdet és örömhírt hoz.” – fogalmazott Imre Bálint, a Mezőföldi Református Egyházmegye esperese
„Székesfehérvár életében mindig nagyon fontos szerepet töltöttek be a vallási közösségek, a lelkiségen túl nagyon széles az általuk vállalt és végzett feladatok köre. A maroshegyi reformátusok nemrég váltak önálló közösséggé és folyamatosan gyarapodnak, fejlődnek, melyet a mai alkalom is jól jelez.” – emelte ki Mészáros Attila alpolgármester, a városrész önkormányzati képviselője, hozzátéve, hogy Székesfehérvár Önkormányzata, ahogy eddig, úgy a jövőben is segíteni fogja a közösséget.
A hálaadás szól az elmúlt időszak egyéb, kisebb fejlesztéseiért, továbbá az úrasztaláért és a szószékért, melyet Horváth Imre, a Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskola asztalos-tanára készített. A hívek egyben kifejezték és megerősítették abbéli reményüket, hogy a maroshegyi gyülekezet tovább növekszik és felépítheti templomát és lelkészlakását a Csőszház utca sarkán levő telken. A szertartás szeretetvendégséggel zárult.