-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Beethoven estek Martonvásáron
Július 17 –én, szombaton 19 órától a már hagyományos Beethoven est-re invitálják a klasszikus zene kedvelőit az MTA Martonvásári Kutatóintézetének parkjába. Első alkalommal a Házavatás nyitánya és az István Király teljes kísérő zenéje kerül terítékre a Nemzeti Filharmonikusok prezentálásában. Vezényel: Kocsis Zoltán
Július 17 –én, szombaton 19 órától a már hagyományos Beethoven est-re invitálják a klasszikus zene kedvelőit az MTA Martonvásári Kutatóintézetének parkjába. Első alkalommal a Házavatás nyitánya és az István Király teljes kísérő zenéje kerül terítékre a Nemzeti Filharmonikusok prezentálásában. Vezényel: Kocsis Zoltán
Beethoven zenei tehetsége igen korán megmutatkozott, apja csodagyermekként vezette be a bonni társasági életbe. Zenei tanulmányai egy ideig rendszertelenül folytak, ennek ellenére már 1782-től fontos zenei posztot töltött be orgonistaként és csembalistaként. Neefe, aki Beethoven közvetlen környezetében a leginkább alkalmas volt arra, hogy az ifjú zseni útját egyengesse, második Mozartként mutatta be a Magazin der Musik c. lapban. Neefe ismertette meg pl. Bach művészetével is, és ő járt közben a választófejedelemnél, hogy Beethoven ösztöndíjasként Bécsbe utazzon (1787). Ekkor még élt Mozart, és Beethoven hozzá készült. Ám édesanyja halála miatt hamar visszatért Bonnba. Apja elzüllött, és Beethovennek kellett fenntartani a családot. Sokat dolgozott és számos műve ebben az időben keletkezett. Sikerült újra eljutnia Bécsbe, ismét a választófejedelem ösztöndíjával. Bécsben, Waldstein gróf pártfogásának köszönhetően, az arisztokrata körökben kedvezően fogadták. Mozart már nem élt, így Beethoven Haydnt kereste fel, hogy zeneszerzést tanuljon. Kapcsolatuk nem volt gyümölcsöző, Beethoven Haydn tudta nélkül leckéket vett Schenktől is, és az általa javított példákat mutatta meg Haydnnak. Nem fogadta meg Haydn tanácsát op. 1-ének publikálásával kapcsolatban sem, végül az elhidegült kapcsolatnak Haydn második londoni útja vetett véget (1794). Beethoven Albrechtsbergernél és Salierinél tanult tovább. 1794-ben megszűnt a bonni támogatás (elsősorban a kölni fejedelemség francia megszállása miatt) és Beethoven tanításból, valamint műveinek tiszteletdíjaiból tartotta fenn magát. Zongoraművészként eleinte csak pártfogói szalonjaiban lépett fel. Első nyilvános fellépésén, melyet Mozart özvegyének megsegítésére szerveztek, Mozart d-moll zongoraversenyét és saját B-dúr zongoraversenyét játszotta. Az arisztokrácia szinte a kezdetektől egészen Beethoven haláláig a korban szokatlan módon bőkezűen támogatta a zeneszerzőt. Töbször járt vendégségben a Brunszvik családnál Martonvásáron.