-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Bécsben és a Salzburgi Dómban lépett fel a Vox Mirabilis Kamarakórus
Harmadik alkalommal kapott meghívást a Vox Mirabilis Kamarakórus Ausztriába. A tavalyi nagy sikerű bécsi karácsonyi koncertturné után Salzburgba is meghívták az együttest, ahol a Dómban is felléptek egy rövid műsorral. Néhány perc alatt szép számú közönség gyűlt össze, akik tapssal jutalmazták a fehérvári kórus bemutatkozását.
2014.01.04. 08:03 |
Harmadik alkalommal kapott meghívást a Vox Mirabilis Kamarakórus Ausztriába. A tavalyi nagy sikerű bécsi karácsonyi koncertturné után Salzburgba is meghívták az együttest, ahol a Dómban is felléptek egy rövid műsorral. Néhány perc alatt szép számú közönség gyűlt össze, akik tapssal jutalmazták a fehérvári kórus bemutatkozását.

A salzburgi koncert alkalmával Prof. Czifra János a salzburgi dóm zeneigazgatója örömmel mutatta be a kórustagoknak az orgonát, ahol Mozart is játszott, a próbatermet, és a gyönyörű sekrestyét, amit csak ritka alkalmakkor nyitnak ki a nagyközönségnek. A zeneigazgató úr meghívta a kamarakórust egy bemutatkozó koncertre, amire várhatóan 2014-ben kerül sor. A kórus a salzburgi magyarok karácsonyi ünnepségén is énekelt az Orsolyita templomban.

A Vox Mirabilis Kamarakórus különleges műsorral készült az ausztriai hangversenyekre, meghitt karácsonyi művek csendültek fel előadásukban, sőt ősbemutatóval is kedveskedtek a közönségnek. A három napos ausztriai program utolsó napján Bécsben két helyszínen léptek fel, ahol ráadással zárták az éneklést. Mind az osztrák közönség, mind a magyarok vastapssal jutalmazták a kamarakórus hangversenyét.