-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Bakonyi István vehette át a Magyar Művészeti Akadémia idei irodalmi díját
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tagozatai idén is díjazták a magyar szellemi élet kiemelkedő egyéniségeit, akik a művészet, a művészetelmélet, a művészetszervezés és a művészetigazgatás terén egyedülálló életművet mutatnak fel.
Az MMA kilenc tagozatának tagjai minden évben két-két személynek ítélik díjaikat, melyek egyike lehetőség szerint külhoni művészek és szakemberek pályáját és alkotásait ismeri el.
Szeptember 23-án az MMA székházában, a Pesti Vigadóban rendezett ünnepségen Turi Attila, az MMA elnöke elmondta: a Magyar Művészeti Akadémia törekvése, hogy a magyar szellemi élet minél több jeles művészét támogassa.
Turi Attila kifejezte meggyőződését, hogy művészekre, a művészetet befogadó nézőkre, olvasókra és hallgatókra minden időben egyformán szükség van. Makovecz Imrét, az akadémia alapító örökös tiszteleti elnökét idézte, aki szerint „egy műalkotás valódi értékét nem az önkifejezés, hanem egy kultúra pontos közvetítése adja".
Díjazottak:
- A Magyar Művészeti Akadémia építőművészeti díját Kulcsár Attila és Esztány Győző építészek kapták.
- A Magyar Művészeti Akadémia film- és fotóművészeti díjában, Szőts István-díjban részesült Szirányi István fotográfus és Pintér Judit filmtörténész, kritikus, szerkesztő.
- A Magyar Művészeti Akadémia iparművészeti- és tervezőművészeti díját Horváth Hilda művészettörténész és Fusz György keramikusművész kapták.
- Illyés Gyula-díj – a Magyar Művészeti Akadémia irodalmi díjában részesült Agócs Sándor költő, író, szerkesztő, kritikus, bibliográfus és Bakonyi István irodalomtörténész.
- A Magyar Művészeti Akadémia képzőművészeti díját Léstyán Csaba grafikus és Szemethy Imre képzőművészeknek ítélték.
- Cs. Szabó László-díj – a Magyar Művészeti Akadémia művészetelméleti díjában Buji Ferenc irodalomtörténész és Magyar Zoltán néprajzkutató, kultúr- és művelődéstörténész, költő részesült.
- Erdélyi Zsuzsanna-díj – a Magyar Művészeti Akadémia népművészeti díját Hintalan László pedagógus, néprajzkutató, valamint Deák Péter szövő, népi iparművész, mentálhigiénés szakember vehette át.
- A Magyar Művészeti Akadémia színházművészeti díját Lőte Attila színművész és Keresztes Attila rendező kapta.
- A Magyar Művészeti Akadémia zeneművészeti díjában, Szőnyi Erzsébet-díjban részesült Szűcs Máté hegedűművész és Tóth Ibolya zenei rendező.