Bach 330 Fehérváron


Öt évvel ezelőtt egy New York-i csellista, Dale Henderson úgy döntött, hogy utcazenéléssel ünnepli meg Johann Sebastian Bach születésnapját, és ebből mozgalmat teremt, melynek neve „Bach in the Subways”. Fehérváron villámkoncert lesz az Alba Plázában 14 órától és hangverseny a Szent Imre templomban 19:30-tól, 12 óra 15 perctől pedig a Hermann László Zeneiskola növendékei és tanárai a Kossuth udvarban.
2015.03.18. 11:49 |
Öt évvel ezelőtt egy New York-i csellista, Dale Henderson úgy döntött, hogy utcazenéléssel ünnepli meg Johann Sebastian Bach születésnapját, és ebből mozgalmat teremt, melynek neve „Bach in the Subways” (Bach az aluljárókban).
 
Dale egy szál csellóval kezdte egy forgalmas vasúti peronon muzsikálva. Azóta a zenészek szerte a világon muzsikájával emlékeznek Bachra március 21-én, aluljárókban, köztereken vagy nyitott koncerttermekben, nyitott templomokban, a közönség legnagyobb örömére.
Fehérváron villámkoncert lesz az Alba Plázában 14 órától és hangverseny a Szent Imre templomban 19:30-tól. A koncert idején pedig a templom falán fényfestés is lesz a Méhkasaula Egyesület jóvoltából. 12 óra 15 perctől pedig a Hermann László Zeneiskola növendékei és tanárai a Kossuth udvarban, az órajáték előtti téren muzsikálnak.
 
Idén, Bach 330. születésnapján, március 21-én szombaton jelen állás szerint már 39 ország 129 városában ünnepelnek majd Bach zenéjével, szokatlan helyszíneken. Csatlakozott Budapest is, a koncertjeik helyszíne a Vámház körúti Nagyvásárcsarnok, a Kálvin téri aluljáró, Astoria aluljáró, Madách tér, a Deák tér (a templom előtti részen) és a Szent István Bazilika előtti tér lesz.

A fehérvári programokról Brájer Éva alpolgármester, Csutiné Schleer Erzsébet főszervező, Major István az Alba Regia Szimfonikusok igazgatója, Szepesi Imre "Zöld" a MéhkasAula Egyesület vezetője és Korb Tamás orgonaművész közösen tartott figyelemfelhívó sajtótájékoztatót a Szent Imre templom előtt.
"Székesfehérváron már több kreatív kezdeményezés volt arra, hogy a komolyzenét kivigyük utcáinkra, tereinkre. A visszajelzés nagyon pozitív volt a város lakói részéről.” -mondta Székesfehérvár alpolgármestere. Brájer Éva hozzátette, hogy „Bach születésének 330. évfordulója alkalmából - egy nagyon szép összefogásnak köszönhetően - most egy újabb remek lehetőség nyílik erre. Az Órajáték, a kihangosított templomi koncert mellett igazi különlegességnek számít az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és a Primavera kórus koncertje az Alba Plazaban. Kíváncsian várom, milyen lesz a fogadtatása.” – tette hozzá Brájer Éva, aki tisztelettel hívta a fehérváriakat a koncertekre.
 
"Március 21-én, szombaton Fehérváron is megünnepeljük a mester születésnapját, melyet Johann Sebastian Bach muzsikájának szánunk. Aluljárónk igaz nincs a városban, illetve ami van, azt éppen felújítják és a vasútállomásunk is teljes felújítás alatt van, de mindez nem akadály, Bach örökérvényű és bárhol megünnepelhető! Nagyszabású, önszerveződő, önkéntes zenei megmozdulás lesz majd Fehérvár több pontján a mester emlékére. Muzsikálni fognak dalosok és zenészek, profik és amatőrök, együttesek és szólisták. Az utcai zenéléshez pedig egész nap bárhol csatlakozhat mindenki, akinek kedve van." - mondta Csutiné Schleer Erzsébet.