-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Bábszínházzal és erdélyi fotókiállítással vár az Igéző
A Csizmás kandúr egy klasszikus európai tündérmese a 17. századból, többféle feldolgozása, változata létezik. Vasárnap az Igézőben az Ákom Bákom Bábszínház adja elő a mesét. Volt egyszer egy öreg molnár, akinek volt három fia. Apjuk halála után a két idősebb elosztotta az örökséget, így a legkisebbnek csak a macska maradt. Idővel kalapban és csizmában délceg kandúr vált, aki tervet szőtt gazdája becsületének helyreállítására és királysága megmentésére. Jegyek válthatóak a helyszínen, vagy megrendelhetőek az alábbi elérhetőségeken: www.facebook.com/igezo, telefon: 22/790-758, e-mail: igezo2014@gmail.com
Ugyancsak az Igézőben nyílik október 8-án pénteken 16.00 órakor Csog István Csaba Egy szelet Erdélyből című fotókiállítása. A csíkszeredai fiatal a Kodolányi János Egyetem hallgatója, aki első helyezést ért el a Fiatal Tehetségek Program keretében megrendezett Élet a Tanyavilágban című fotópályázaton. A versenyzőknek a tanyasi élet mindennapjait, rejtett szépségeit, örömeit és nehézségeit kellett megörökíteniük 10-12 képben. A tárlat október 22-ig látogatható.