-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Bábkészítő mester újítja fel az óriásbábokat az idei Királyi Napokra
A Székesfehérvári Királyi Napok egyedülálló jellegzetessége a magyar középkor kiemelkedő alakjait megszemélyesítő, közel öt méter magas óriásbábok megjelenése a rendezvényeken. Ezekben a hetekben Majoros Gyula bábkészítő mester kecskeméti műtermében Szent István, IV. Béla, II. András, Szent László és lánya, Piroska óriásbábjait újítja fel.
2021.07.15. 06:42 |
Az első bábok a 2013-as Koronázási Ünnepi Játékokra készültek Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus és festőművész, valamint Grosschmid Erik, Blattner Géza-díjas bábtervező tervei alapján – és bizony az idő múlása a bábokon is meglátszik, rendszeres felújításra szorulnak.
A bábkészítő mester javítja és erősíti a szerkezeteket, restaurálja a fejeket és a koronákat, hogy a népszerű látványosságok az idei Székesfehérvári Királyi Napokon újra teljes pompájukban legyenek láthatóak.