-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Baba-mama Pont nyílik a Koronázási Ünnepi Játékok alatt
A Fejér Megyei Civil Információs Centrum két programmal csatlakozik a Koronázási Ünnepi Játékokhoz 2013. augusztus 17-18-án. Szombaton és vasárnap 11-20 óra között Baba-mama Pont, és Játszóház működik majd a Fehérvári Civil Központban.
2013.08.14. 12:21 |
A Fejér Megyei Civil Információs Centrum két programmal csatlakozik a Koronázási Ünnepi Játékokhoz 2013. augusztus 17-18-án. Szombaton és vasárnap 11-20 óra között Baba-mama Pont és Játszóház működik majd a Fehérvári Civil Központban.

Az édesanyák diszkrét körülmények között megszoptathatják, megetethetik és bepelenkázhatják a
csöppségeket. Rendelkezésre áll majd cumisüveg-melegítő és mikrohullámú sütő, de lesznek ingyen pelenkák, törlőkendők,cumisüvegek, bébiételek és tisztálkodószerek. Ezen kívül játszóház várja a megpihenni vágyó gyermekes családokat. A Fejér Megyei Népművelők Egyesülete szervezésében a királyfiak és a királylányok készíthetnek koronát, jogart, palástot. A kicsik kézműves foglalkozásokon vehetnek részt, rajzolhatnak, sőt még társasjátékozhatnak is.