-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Az újságosoknál az Árgus irodalmi folyóirat idei második száma
Nemrég került az újságos kioszkok polcaira az Árgus Irodalmi Folyóirat 2007/2 –es száma. A Székesfehérváron szerkesztett irodalmi folyóirat ez alkalommal 148 oldalon kínál irodalmi és művészeti témájú cikkeket, illetve közöl verseket számos alkotótól. Az aktuális lapszám címoldalán állít emléket a nem rég elhunyt zseniális amerikai írónak Kurt Vonnegutnak, illetve a belső oldalakon olvasható a vele készült utolsó interjú. Az Árgus továbbá címlapon emeli ki az újságba került tanulmányt a jamaicai zene történetéről.
2007.07.30. 00:51 |
Nemrég került az újságos kioszkok polcaira az Árgus Irodalmi Folyóirat 2007/2 –es száma. A Székesfehérváron szerkesztett újság ez alkalommal 148 oldalon kínál irodalmi és művészeti témájú cikkeket, illetve közöl verseket számos alkotótól. Az aktuális lapszám címoldalán állít emléket a nem rég elhunyt zseniális amerikai írónak Kurt Vonnegutnak, illetve a belső oldalakon olvasható a vele készült utolsó interjú. Az Árgus továbbá címlapon emeli ki az újságba került tanulmányt a jamaicai zene történetéről.
A vastag újságot kézbe véve először a fehér arculaton elhelyezett Kurt Vonnegut karikatúra tűnik fel, majd ezen túllépve olvashatjuk a két kiemelt témát, illetve a további alkotók névsorát. A helyi alkotókon túl az újság országosan is ismert írók munkáját is közli, ezek közül első olvasatra Grecsó Krisztián, Nádasdy Ádám, illetve Tandori Dezső neve tűnik ki. Tovább lapozva az újságot feltűnik a szerkesztők mellett az úgynevezett szerkesztőbizottság névsora, ami talán az előző számokban még nem szerepelt. Az új főszerkesztő Pallag Zoltán munkáját dicsérheti, hogy a névsorban olvasható az underground énekesnő, író Bárdos Deák Ágnes neve, illetveGaraczi László író és Tóth Kriszta költő is helyt kapott a bizottságban.
A tartalomjegyzéket átfutva is feltűnik jó néhány ismert név. Rögtön az első oldalakra kerültek Tandori Dezső versei, illetve ezeket követi Marno János verse, illetve Grecsó Krisztián regényrészlete. Az oldalak egynegyedénél olvasható a nyelvész író Nádasdy Ádám verse is. A lapszám legérdekesebb írása mégiscsak a Kurt Vonneguttal készített interjú, melyben az író a tőle megszokott stílusban mesél életéről és karrierjéről, nővéréről, akinek a könyveket írta, illetve a szocialista humanista szellemiségről, amit megpróbál regényeiben is megjeleníteni. Továbbá mesél az általa is átélt Drezdai bombázásról, illetve elárulja, hogy katonai temetést akar, ami nem rég teljesült is. Az Árgusban továbbá jó olvasni Török-Zselenszky Tamás verseit, akinek írásait eddig a legtöbben csak dalszöveg formájában ismerhették. Nap írásait követi még Szegedi Kovács György és k. kabai lóránt verse.