-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Az október 3-i részleges napfogyatkozáskor is lesznek programok a Szabadművelődés Házában
A TIT Fejér Megyei Egyesületének Csillagászati és Ûrkutatási Szakosztálya, a Terkán Lajos Ismeretterjesztő Alapítvány, a Magyar Asztronautikai Társaság Székesfehérvári Csoportja, valamint a Szabadművelődés Háza nevében tisztelettel várja Önöket rendezvényeire. Szeptember 27-én kedden Hargitai Henrik az ELTE geológusa tart előadást Megtámadtuk az üstököst címmel, október 3-án részleges napfogyatkozás lesz és távcsöves bemutatót tartanak és november 5-én lesz a Szkeptikusok XI. Országos Konferenciája.

2005. szeptember 27. kedd, 17 óra
Megtámadtuk az üstököst
Előadó: Hargitai Henrik, geológus, ELTE
Helyszín: TIT, Barátság Háza, Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.
A nyár legnagyobb csillagászati szenzációját a Deep Impact nevű amerikai űreszköz szolgáltatta. A Tempel-1 üstököst nem csak megközelítette a szonda, hanem „leszállóegysége” egy kis darabot ki is robbantott a felszínből. A szakemberek olyan izgalmas kérdéseket szerettek volna tisztázni, hogy mennyi vizet tartalmaz valójában egy ilyen égitest, lehetnek-e benne szerves összetevők, mennyire őrizték meg magukban a Naprendszer ősanyagát? Ugyanakkor a robbantást sokan etikai szempontból kifogásolhatónak tartották. Az előadás során a tudományos eredmények mellett erről a problémáról is szó lesz.
2005. október 3. hétfő, 10 - 13 óra
Részleges napfogyatkozás
Jó idő esetén távcsöves bemutató
Helyszín: A Szabadművelődés Háza, Székesfehérvár, Fürdő sor 3.
2005. október 24. kedd, 17 óra
Bolygók - a Naprendszeren túl
Előadó: Dr. Hudoba György, BMF Kandó
Helyszín: TIT, Barátság Háza, Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.
2005. november 5. szombat, 10 óra
Szkeptikusok XI. Országos Konferenciája
Helyszín: A Szabadművelődés Háza, Székesfehérvár, Fürdő sor 3.
2005. november 29. kedd, 17 óra
Magyarok a Naprendszerben - könyvbemutató
A könyvet bemutatja a szerző: Sárneczky Krisztián, csillagász, PhD hallgató
Helyszín: TIT Barátság Háza, Székesfehérvár, III. Béla király tér 1.
Az esetleges változásokat és pontosításokat a Fejér Megyei Hírlap közli az aktuális rendezvény előtti napokban. Felhívjuk figyelmét, hogy a Terkán Lajos Bemutató Csillagvizsgálóban (A Szabadművelődés Háza, Fürdő sor 3.) 2005. szeptember 26-a és november 25-e között minden hétfőn, szerdán és pénteken 19 órától távcsöves bemutatót tartunk. Szakköreink egész évben folyamatosan működnek, hétfőnként az általános iskolai, péntekenként a középiskolás korosztály számára. A foglalkozások 17 órakor kezdődnek. A csillagda honlapja http://http://telapo.zapto.org, E-mail: telapo@datatrans.hu
Minden érdeklődőt szeretettel várunak!