-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Az MMA Népművészeti Tagozatának rangos elismerésével díjazták a Fehérvári Kézművesek Egyesületét
A Szent István Művelődési Ház Szent István termében tartott ünnepséget a Zentai Úti Általános Iskola énekkarának műsora nyitotta meg, majd Szenczi Jánosné, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke köszöntötte a tagokat, a megjelent vendégeket.

Az egyesület történetét röviden felvázolva elmondta, az 1998-ban 15 fővel megalakult szervezet ma már 130 tagot számlál, és örvendetes, hogy idén több fiatal alkotó is kérte tagságát.
2010-ben kapták meg Székesfehérvár Önkormányzatától a Rác utca 27. alatti épületet, amelynek mai, kiváló állapota a lelkes tagok munkáját dicséri. Ez is mutatja, milyen erős közösséget alkotnak azok, akiknek lelkében szilárdan áll a kézművesség szeretete, a kézművesség iránti hűség, elkötelezettség és a kézműves tudás átadásának, átörökítésének szándéka.

Nem véletlen, hogy a Kézművesek Háza 2018-ban a városi, majd 2019-ben a vármegyei értéktárba is bekerült.
Az Egyesülethez fűződik többek között az immár két évtized óta megrendezett, nagysikerű Tűzzel-Vassal Fesztivál, a 22 éves múltra visszatekintő Betlehemi Szép Csillag Pályázat, vagy az egy évtizedes Tojásfestő Maraton. A civil szervezet 2016-ban a Népművészeti Egyesületek Szövetségétől átvehette az Év műhelye díjat, fennállásuk 25. évfordulóján Székesfehérvár polgármesterétől elismerő oklevelet, a Népművészeti Egyesületek Szövetségétől dicsérő oklevelet kaptak. Idén pedig “Pro Cultura Albae Regiae” díjjal ismerte el hagyományőrző munkájukat Székesfehérvár Önkormányzata.
Az ünneplőket Horváth Miklós Csaba, Székesfehérvár alpolgármestere köszöntötte, aki tolmácsolta dr. Cser-Palkovics András köszönetét a negyedszázad óta végzett munkáért. „Megtanulni, megtartani, továbbadni. Kívánom, hogy e hármas jelszó jegyében vigyék tovább kiemelkedő értékőrző és -teremtő munkájukat!” – fogalmazott az alpolgármester.

A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozatának elismerő oklevelét Landgráf Katalin textilművész nyújtotta át, aki maga is tagja a patinás székesfehérvári egyesületnek.
„A népművészet azóta van és hat, amióta ember él a földön. Amint kialakult ön- és világképe, rájött saját értékére, már meg akarta magát mutatni és környezetével együtt megörökíteni. Ez a teremtő akarat az idők menetében magával sodort atavisztikus tudatformákat, járulékos képzeteket, távoli korok szellemi hordalékát. A folklorisztikus emlékezet ebből sok mindent megőrzött, a közösségi tudat sok mindent tárolt és különös ismerethalmazként napjainkig átmentett, bizonyítva a népi kultúra és a népművészet informatív, dokumentatív képességét.” – idézte a textilművész a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozat vezetőjének, Kékedi Lászlónak a szavait.
Az ünnepséget követően a résztvevők megnézték a Kézműves értékeink című kiállítást, amelyen az Egyesület tagságába tartozó mesterek mutatkoznak be a kézművesség legkülönfélébb területeiről.
Az ötvenöt fő 185 alkotásának helyet adó kiállítás 2024. december 24-ig az intézmény nyitvatartási idejében látogatható, a belépés díjtalan.