-
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
"Az internet világa 2017-ben" - pályázat székesfehérvári nyolcadikos diákoknak
A GTS-Datanet pályázatot ír ki székesfehérvári és debreceni diákok számára "Az internet világa 2017-ben" címmel. A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet arra, miként befolyásolja a mostani tizenévesek jövőképét a világháló mindennapos használata - olvasható a cég közleményében. A pályázaton székesfehérvári és debreceni nyolcadik évfolyamos tanulók indulhatnak, akik maximum két gépelt oldalnyi terjedelemben összefoglalják gondolataikat a kérdéses témával kapcsolatban. A beérkezett pályázatokat egy magyartanárokból és a GTS-Datanet Távközlési Kft. szakembereiből álló zsűri fogja értékelni. Az eredményhirdetésre 2007. február második felében kerül sor.
2007.01.24. 08:01 |
A GTS-Datanet pályázatot ír ki székesfehérvári és debreceni diákok számára "Az internet világa 2017-ben" címmel. A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet arra, miként befolyásolja a mostani tizenévesek jövőképét a világháló mindennapos használata - olvasható a cég közleményében.A pályázaton debreceni és székesfehérvári nyolcadik évfolyamos tanulók indulhatnak, akik maximum két gépelt oldalnyi terjedelemben összefoglalják gondolataikat a kérdéses témával kapcsolatban. A beérkezett pályázatokat egy magyartanárokból és a GTS-Datanet Távközlési Kft. szakembereiből álló zsűri fogja értékelni. Az eredményhirdetésre 2007. február második felében kerül sor.
A legötletesebb fogalmazást a GTS-Datanet egy kétszázezer forint értékű számítógéppel és egy éves szélessávú internet kapcsolattal jutalmazza, valamint megjelenteti a megyei napilapban is. A második és harmadik helyezettek szintén értékes díjat kapnak.
A pályázatokat legkésőbb 2007. február 7-ig kell elküldeni levélben a Budapest, 1241. Postafiók 27. vagy e-mailben a perdos@noguchi.hu címre. Az érdeklődő diákok a pályázatról további információt magyar szakos tanáraiktól kaphatnak.