-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Az ember, akit Ottónak hívnak – március 22-én is lesz a Szépkorúak szerdája
Az ember, akit Ottónak hívnak című alkotáshoz egy 2015-ben készült svéd film adta az alapot, amely Fredrik Backman író sikerkönyve alapján készült.
A történet egy megözvegyült, morcos, magának való idős férfiről szól, aki a lakópark réme. Nem hangos, nem rendetlen, azonban mániákusan ragaszkodik a szabályaihoz, meglátja, ha valaki vagy valami eltér az elveitől és ennek folyamatosan hangot is ad. A fordulatot az hozza meg számára, hogy a szomszédjába költözik egy kissé hangos család, melynek tagjai egészen máshogy állnak az élethez.
A március 8-i Szépkorúak szerdájára hamar elfogytak a jegyek, azonban a március 22-i vetítésre még lehet belépőket váltani a helyszínen vagy online, a mozi honlapján. A kedvezménykártyával rendelkező nyugdíjas jegy 700 forint, kártya nélkül teljes árú belépő fizetendő.