-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Az egymilliomodik látogatót várják a Munkácsy kiállításra
Pákh Imre műgyűjtő Munkácsy Mihály festményeit bemutató vándorkiállítás tizenötödik helyszínén, Székesfehérváron, megérkezhet az egymilliomodik látogató. Az utóbbi két hét látogatói statisztikái szerint - ha a következő három hétben hasonló számú vendég érkezik naponta - eljuthat a kiállítás az egymilliós nézőszámáig. Az egymilliomodik látogatót értékes jutalommal várják majd.
2008.10.23. 09:38 |

A nagy érdeklődésre való tekintettel - és hogy minden bejelentkezett csoportnak elegendő ideje legyen a festmények, relikviák és a kiállításon bemutatott Inas a szalonban (67 perces) című film megtekintésére - a tárlat 2008. november 16-ig látogatható a Városi Képtár – Deák Gyűjteményben (Oskola u. 10.).
A kiállítás utolsó hónapjában is több, már korábban meghirdetett programmal várják a látogatókat:
Október 25-én, szombaton délelőtt fél tizenegytől és délután fél háromtól játszóházi foglalkozást tartanak képzőművészek vezetésével: Kis Róka Csaba, Derkovits ösztöndíjas festőművész és Galambos Adrienn restaurátorművész vezetésével.
Október 30-án, csütörtökön 18 órától a Munkácsy-szabadegyetemi előadását tartják "Lehetséges-e a feketedő képek megmentése?" címmel a Munkácsy Mihály festményeinek állagmegóvási és restaurálási kérdéseiről. Az előadó Velledits Lajos művész-restaurátor, aki korábban a Magyar Nemzeti Galéria osztályvezetőjeként az úgynevezett „aszfaltos" vizsgálatokat végezte.
November 7-én, pénteken 20 órától - 23 óráig megidézik Munkácsy párizsi szalonját, kamarazenével, koktéllal és baráti beszélgetésekkel a képtár falai között. Munkácsyék párizsi palotájában péntekenként illusztris vendégek részvételével zajlottak a találkozások. Aki nem tárlatlátogatóként a képek előtt végigsétálva csendben, hanem baráti társasággal, koktéllal a kézben, beszélgetve szeretné megtekinteni a tárlatot, ezen az éjszakába nyúló estén lesz módja rá.
November 13-án, csütörtökön 17 órától (a korábbiaktól eltérően, egy órával korábbi kezdéssel) lesz Révész Emese művészettörténész előadása „Nekiestünk" Munkácsynak címmel. A téma: a festő és életműve az ezredfordulón, a művészettörténész szakma és a közönség értékelése és viszonya a kérdésben.
November 15-én 20 órától – 23 óráig éjszakai tárlatvezetésekkel búcsúztatják a kiállítást. Aki még nem látta, Székesfehérváron ezen az estén és a rá következő napon láthatja utoljára Munkácsy Mihály festményeit.