-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Az egyházközségi lapok és honlapok szerkesztői találkoznak Székesfehérváron
Az egyházközségi lapok és honlapok szerkesztőinek XX. országos találkozója zajlik Székesfehérváron szeptember 16. és 18. között. A három nap során a résztvevők bepillanthatnak a Székesfehérvári Egyházmegye médiamunkájába.
A rendezvény kezdőnapján a jelenlevők megismerkedhetnek a felújított és újraszentelt székesfehérvári székesegyházzal is, ahol Spányi Antal megyéspüspök mutat be ünnepi szentmisét.
A péntektől vasárnapig zajló eseménynek és a résztvevőknek a Szent Gellért Hotel ad otthont. Ez alól egy kivétel lesz: szombaton délután ugyanis a résztvevők meglátogatják hazánk legősibb kegyhelyét, Bodajkot, amely az utóbbi időben újra igazi zarándokközponttá nőtte ki magát. A bodajki kegyhely mellett a székesfehérvári zarándokközpontot és a püspöki palotát is megtekinthetik a résztvevők, valamint szakmai előadásokra és beszélgetésre is sor kerül.