-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Az átok - kikötői legenda 10 képben - új bemutatóra készülnek az Igézőben
Pénteken este hét órától Az átok - Kikőtői legenda 10 képben című új előadásra készül a Szabad Színház. A darabbal a társadalmi traumák generációkon átívelő hatásait szeretnék bemutatni. Az ősbemutatón jelen lesz Borbély László, a darab alapjául szolgáló novella szerzője is.
2023.05.19. 07:22 |
A Szabad Színház új bemutatója keretében Borbély László – Nagy Judit: Az átok - Kikötői legenda 10 képben című darabját láthatja a közönség. A társulat legújabb munkája egy négy generációs, ízig-vérig magyar történet, amelynek szálai Budapesten indulnak, majd Fiume és New York érintésével végül visszatérnek. Olyan családi, társadalmi traumákról mesél a darab, amelyek nemcsak az elszenvedőket, hanem a leszármazottakat is érintik.

A felnőtteknek szóló előadást a május 19-i bemutató után - amelyre már minden jegy elkelt - 20-án, szombaton, majd 26-27-én, pénteken és szombaton is 19.00 órai kezdettel játsszák. További részletek itt olvashatók.