-
Nyárindító koncert az ARSO-val
Nyárias időben adtak ízelítőt az Igazán Nők! június 25-i koncertjéből szerda délután. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Évadzáró/Nyárindító koncertjének énekesei közül Fehér Adrienn, Jónás Andrea és Tunyogi Bernadett a beharangozó sajtótájékoztató résztvevőiből alakult kórussal varázsolt koncerthangulatot a Bartók Béla téren.
2026.05.20. -
Eperhajó – felszállás a fedélzetre!
A Vörösmarty Mihály Könyvtár Bűvös hetes programsorozatának hetedik állomásán május 22-én, pénteken 16 órától Kalmusné Idrányi Eszter zenetanítási módszerének bemutatóján vehetnek részt az érdeklődők az Oskola utcai Zenei és Okostermi részlegen. Az ingyenes bemutatóra minden érdeklődőt szeretettel várnak.
2026.05.20. -
Azt meséld el, Pista!
Felejthetetlen színházi élménnyel gazdagodtak a Szent István Művelődési Ház vendégei. Mácsai Pál tolmácsolásában bemutatták az Azt meséld el, Pista! című monodrámát, amely Örkény István életét dolgozza fel.
2026.05.20. -
Rendhagyó irodalomóra
Újra városunkban Rékasi Károly színművész Márai Sándorról szóló előadása. A Városháza Dísztermében a fehérvári középiskolások rendhegyó irodalomóra keretében tekinthették meg a műsort.
2026.05.19.
Az Apák és fiúkkal szerepel a Vörösmarty Színház a Vidéki Színházak Fesztiválján
A fesztiválon a székesfehérvári Vörösmarty Színház, a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a Pécsi Nemzeti Színház, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, a Miskolci Nemzeti Színház, a kecskeméti Katona József Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a tatabányai Jászai Mari Színház-Népház és a Szegedi Nemzeti Színház társulata egy-egy előadással mutatkozik be.
Szeptember 7-én, csütörtökön Bagó Bertalan rendezésében látható Brian Friel Apák és fiúk című darabja, a székesfehérvári Vörösmarty Színház előadása, amely a generációs problémákat, a fiatalok és idősek közötti konfliktusokat állítja középpontba.
A programot öttagú zsűri - Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója, Nagy Pál Orsolya filmrendező, Sümegi Noémi kulturális újságíró, Kőváry Katalin rendező és egy közönségből választott zsűritag - értékeli, a díjátadó szeptember 12-én lesz - fűzte hozzá Lantos Anikó.
A fesztivál számos előadásának főhősei olyan férfiak, akik megpróbálják alakítani, jobbá tenni a világot maguk körül. A mustra nyitó előadásaként lesz látható Csehov Ivanov című darabja Spiró György fordításában, a szombathelyi Weöres Sándor Színház előadásában, a főszerepben Bányai Kelemen Barnával és Bánfalvi Eszterrel. Először látható Budapesten Thomas Jensen kultfilmjének, az Ádám almáinak színpadi változata a Pécsi Nemzeti Színház előadásában szeptember 5-én.
A Hevesi Sándor Színház Csiszár Imre rendezésében a Sánta Ferenc regényéből készült Az ötödik pecsét című darabot mutatja be szeptember 6-án. A főszerepet Farkas Ignác alakítja, aki hangsúlyozta: Gyurica a darab elején ellenszenvesnek tűnhet, vagy inkább érthetetlenek a reakciói a többiek számára. Csak lassan derül fény arra, miért látja másként a dolgokat, mint a többiek.
A Miskolci Nemzeti Színház Keszég László rendezésében Dale Wasserman és Mitch Leigh La Mancha lovagja című zenés darabját állítja a Thália nagyszínpadára szeptember 8-án. A címszerepben Harsányi Attila lesz látható, akit megfogalmazása szerint az "álom minőségének" fontossága érintette meg a műben. Úgy vélte, a világon rengeteg "csúnyán álmodó" ember él, akik saját álmaik, félelmeik miatt ugrasztanak össze másokat. Léteznek azonban "jót álmodó" emberek is, Don Quijote ilyen.
Szeptember 8-án a Bereményi Stúdióban a kecskeméti Katona József Színház előadása, Csehov Apátlanul (Platonov) című műve látható. A magányosság különös tragikomédiájaként számon tartott darabot Szász János rendezte, Platonov szerepét Kocsis Pál játssza.
Szeptember 9-én, szombaton a Békéscsabai Jókai Színház Örkény Macskajáték című darabját mutatja be Felkai Eszter és Fodor Zsóka főszereplésével, Juhász Róza rendezésében. A fesztivál szeptember 10-én két előadással zárul: a nagyszínpadon Jászai Mari Színház előadását, Spiró György Az imposztor című darabját láthatja a közönség, a Bereményi Stúdióban a Szegedi Nemzeti Színház várja a közönséget Háy János Utánképzés (ittas vezetőknek) című előadásával.
Sztarenki Pál, a Hevesi Sándor Színház művészeti vezetője a sajtótájékoztatón kiemelte: nagyon nívós, erős program állt össze az idei fesztiválra, amely jó alkalom arra is, hogy ráirányítsa a kellő figyelmet a komoly szakmai díjakat kiérdemelt művészekre.