Az Anconai szerelmesekkel kezdődik a Nyári Színház

 A Vörösmarty Színház és az ART Kulturális Egyesület közös szervezésében öt darabot mutatnak be. Az Anconai Szerelmesek zenés komédiát ismét láthatja a közönség Matus György főszereplésével. Az Alma együttes Almamánia produkciójára gyermekes családokat várnak. Fehér Adrienn és Jónás Andrea Álomlányok címmel énekel majd a színpadon, a Fénylő Hold musical show-ban pedig Vastag Csaba lép fel és a nagy sikert aratott Bor, mámor, szerelem kis esti operettkoktél is visszatér.
Részletes programok a cikkben!
2011.07.15. 08:30 |
 A város önkormányzatának felkérésére idén első ízben, az Art Kulturális Egyesület és a Vörösmarty Színház közösen szervezi a nyár egyik igazán izgalmasnak ígérkező programsorozatát, a Nyári Színházat július 15 és augusztus 5 között.
 A Vörösmarty Színház és az ART Kulturális Egyesület közös szervezésében öt darabot mutatnak be. Az Anconai Szerelmesek zenés komédiát ismét láthatja a közönség Matus György főszereplésével. Az Alma együttes Almamánia produkciójára gyermekes családokat várnak. Fehér Adrienn és Jónás Andrea Álomlányok címmel énekel majd a színpadon, a Fénylő Hold musical show-ban pedig Vastag Csaba lép fel és a nagy sikert aratott Bor, mámor, szerelem kis esti operettkoktél is visszatér.
 
Előadások
 - Vajda Katalin: Anconai szerelmesek - 2011. július 15., 16., 26., 27.
 - „Almamánia (az Alma Együttes koncertje) - 2011. július 19.
 - Álomlányok - 2011. július 22.
 - Fénylő Hold (musical show) - 2011. július 31., augusztus 1.
 - Bor, mámor, szerelem (operettkoktél) - 2011. augusztus 3., 4.
 
 A repertoár minden produkciója zenés; soul, musical, operett, tánczene is szerepel a műfajok között. A gyermekekről sem feledkeznek meg a szervezők – az Alma Együttes is koncertezik majd. A Nyári Színház állandó helyszíne a Pelikán Udvar. Minden előadásnak van esőnapja, így nem marad el egyik sem rossz idő miatt.