-
Pünkösd a húsvéti időszak betetőzése, megkoronázása
Pünkösd a húsvét utáni hetedik vasárnapon és hétfőn megült ünnep, melyben a Szentlélek eljövetelére, az egyház alapítására és az egész világra kiterjedő missziós munka kezdetére emlékeznek. Ókeresztény szokás szerint pünkösd a húsvéti időszak megkoronázása, amelyet a keleti és a nyugati egyház egyaránt megünnepelt.
2024.05.20. -
Táncszínházi emlékezés a holokausztra
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökével tárgyalt Székesfehérvár polgármestere vasárnap délután. A városházi egyeztetést követően Prof. dr. Grósz Andor és dr. Cser-Palkovics András közösen helyezték el az emlékezés követit és virágait a Zsinagóga-emlékműnél, majd megnézték a Kövek című balettelőadás premierjét a Vörösmarty Színházban.
2024.05.20. -
Kiállítás a Bartók Béla téren
A Székesfehérvári Művészek Társasága tárlata is megnyílt a Kortárs Művészeti fesztivál keretében. Az alkotásoknak ezúttal a Bartók Béla tér adott otthont.
2024.05.20. -
Dobozból kitörés
Különleges tárlattal várták a látogatókat a Kortárs Művészeti Fesztivál nyitónapján. Molnár Judit Lilla képzőművész új alkotói sémákat mutatott be tárlatán.
2024.05.20.
Augusztusi ünnepi programok Székesfehérváron
Az Augusztusi ünnepi programokról tájékoztatott a város polgármestere Warvasovszky Tihamér és Szele István a Közművelődési Iroda vezetője. Augusztus 15-én kezdődnek a Királyi Napok és ugyancsak augusztus 15-én pénteken tartja Ünnepi Közgyűlését Székesefhérvár Önkormányzata. A Szent Istváni ünnepségeken ebben az évben a 70 éve Székesfehérváron tartott Ünnepi Országgyűlésre is méltón emlékezik a város.
A részletes programokat itt találja!
A részletes programokat itt találja!
2008.08.13. 02:02 |

Az 1938-as év meghatározó volt Székesfehérvár életében, ugyanis jelentős átalakításokon esett át a város. Páczai Pál 10-es huszárok szobra, az Országalma, a Városháza mai arculata és a Romkert is erre az évre készült el. A 38-as ünnepségek idei 70 éves évfordulójáról is megemlékezik Székesfehérvár. Augusztus 18-án a Királyi Napok esti programja után a Városháza udvarán eredeti felvételek alapján idézik fel az 1938-as Országgyűlést, melyen beiktatták a Szent Istváni törvényeket.
Idén lehetősége lesz mindenkinek bepillantania a Királysírokba, hiszen augusztus 13-tól augusztus 21-ig naponta 10 és18 óra között látogathatóvá teszik a 70 éves évforduló alkalmával. Warvasovszky Tihamér polgármester kiemelte, hogy az elmúlt években a Nemzeti Emlékhely Közalapítvány is azért kűzd, hogy a magyar királyok földi maradványai méltón legyenek bemutatva.
A város polgármester kiemelte, hogy a Királyi Napok Nemzetközi Néptáncfesztivál pénteken, augusztus 15-től kezdődik és 10 ország együttesei mutatkoznak be Székesfehérváron. Az augusztus 15-i Ünnepi Közgyűléssel kapcsolatban arról beszélt, hogy itt adják át a város kitüntetettjeinek az elismeréseket, majd a Fejér Megyei Önkormányzattal közösen ünnepelnek a Szent István téren és közösen emlékeznek a Romkertben is. Augusztus 20-án a délelőtti mise és körmenet után Szent István sírjánál koszorúznak, majd a város Főterén Spányi Antal megyéspüspök áldja meg az új kenyeret.
Szele István felhívta a figyelmet az október közepéig megtekinthető "Aba-Novák Pannó - Római iskolás művek székesfehérvári gyűjteményekben" című kiállításra. A tárlat augusztus 13-án nyílik a Csók István Képtárban. Az Öreghegyi Mulatságok ás az Aranybulla Művészeti Napok is a Szent Istváni ünnepségeket színesítik.
A tűzijátékról is szó volt a sajtótájékoztatón: idén is a Palotavárosi tavaknál rendezik az Augusztus 20-i tűzijátékot. A rendezők figyelnek arra, hogy a Városház téri programok után mindenkinek legyen ideje átmenni a biztonságos helyszínre a tópartra. Ehhez a rendőrök is segítséget nyújtanak, hiszen a Palotai úton biztosítják a szabad átkelést. A város polgármester kiemelte, hogy bíznak a jó időben, de minden biztonsági intézkedésnek megvan a felelőse és forgatókönyve van Székesfehérvárnak egy esetlegesen hirtelen érkező viharra. (ilyen azonban nem lesz...:-)