-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Augusztus 30-án, kedden nyit a Széna téri és a Tolnai utcai könyvtár
A nyári szünetet követően augusztus 30-án, kedden kinyit a Vörösmarty Mihály Könyvtár Széna téri és Tolnai utcai Tagkönyvtára. Ezzel a teljes intézményi hálózat visszatér a megszokott működési rendhez.
2022.08.29. 08:52 |
A Vörösmarty Mihály Könyvtárban és tagkönyvtáraiban hagyományosan júliusban és augusztusban tartottak szünetet, az Olvasóterem azonban egész nyáron nyitva volt.Az egyes intézmények nem egyszerre, hanem egy-egy adott héttől nyitottak meg ismét az olvasók előtt. Már csak a Széna téri és a Tolnai utcai Tagkönyvtár van hátra, ezek az intézmények 2022. augusztus 30-tól, keddtől nyitnak újra. Az első szombati nyitvatartás szeptember 3-án, szombaton lesz ebben a két intézményben.