-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Augusztus 14-én, szerdán érkezik a Szent Jobb Székesfehérvárra
A 2013-as Szent István Emlékév egyik legkiemelkedőbb szakrális ünnepe augusztus 14. városunk fogadalmi napja lesz. Ezen a napon 10 órakor érkezik a Szent Jobb Székesfehérvárra. Egész nap tiszteletüket tehetik az egyházmegye hívei és polgárai az ereklye előtt a Bazilikában. Az ünnepi liturgia 17.00 órakor körmenettel kezdődik a Székesegyháztól a Nemzeti Emlékhelyig a Szent Jobb és Szent István fejereklyéjével.
2013.08.12. 15:00 |
A 2013-as Szent István Emlékév egyik legkiemelkedőbb szakrális ünnepe augusztus 14. városunk fogadalmi napja lesz. Ezen a napon 10 órakor érkezik a Szent Jobb Székesfehérvárra. Egész nap tiszteletüket tehetik az egyházmegye hívei és polgárai az ereklye előtt a Bazilikában. Az ünnepi liturgia 17.00 órakor körmenettel kezdődik a Székesegyháztól a Nemzeti Emlékhelyig a Szent Jobb és Szent István fejereklyéjével.

A Szent Jobb érkezéséről Spányi Antal megyéspüspök és Cser-Palkovics András polgármester közösen tartott sajtótájékoztatót.
Spányi Antal megyéspüspök az augusztus 14-i eseményekkel kapcsolatban elmondta, hogy Székesfehérvár, Szent István városa, ahonnan István király az ország irányításának nagy részét végezte, másrészt a szent család városa, ahol nyugalomban, békében találkozhattak. Augusztus 15-én lesz 975 éve, hogy meghalt István Király. Halála előtti napon átment a palotájából a templomába, Szent Imre sírjához és ott imádkozva köszönte meg mindazt Istennek, amit meg kellett köszönnie és az oltárnál felajánlotta Szűz Máriának az országot és a koronát. Később több európai uralkodó is Szent István példáját követte.

Szent Jobbot egy különleges autóval, a Nemzeti Bank páncélautójával hozzák Fehérvárra különleges biztonsági körülmények között és a Schell György kanonok végig kíséri az ereklyét. A körmenet 9.50-kor indul a Bazilikába a Püspöki Palotából.
Cser-Palkovics András polgármester köszönetet mondott az egyházmegyének és Spányi Antal megyéspüspöknek, hogy augusztus 14-én Székesfehérvárra érkezik a Szent Jobb. „Külön öröm, hogy az idei fogadalmi szentmise még szimbolikusabbá válik, azzal, hogy a Szent István fejereklyéje mellett a Szent Jobb hazatér fehérvárra. Nem csak a misére érkezik a Szent Jobb, hanem egész nap itt lesz a városban és bárki megtekintheti a Bazilikában. Remélem sokan élnek majd a lehetőséggel és a Szent István Emlékévben is olyan emlékezetes nap lehet augusztus 14, mint 1938-ban vagy 1988-ban, amikor szintén üzenete volt a szent jobb hazatérésének.” - mondta.
Az ünnepi liturgia 17.00 órakor körmenettel kezdődik a Székesegyháztól a Nemzeti Emlékhelyig a Szent Jobb és Szent István fejereklyéjével. A Nemzeti Emlékhelyen felállított szabadtéri oltárnál koncelebrált szentmise lesz fél hatkor. A szentmisét a Magyar Katolikus Püspöki Karral bemutatja Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása. A mise végén az emlékhely bejáratánál lévő szarkofágnál a Szent Jobb ereklyével tiszteletünket tesszük, majd elköszönünk az ereklyétől és körmenetben térnek vissza a Székesegyházba.
