Bensőséges esemény helyszíne volt kedden délelőtt a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, ahol ünnepélyesen átadták Sobor Antal emlékszobáját. Az egykori műteremből kialakított helyiségben a tudós tanárról és köztiszteletben álló alkotóról készült fotók másolatai, újságcikkek, irodalmi művek, festmények és személyes tárgyak kaptak helyet.
Mindenki, aki szerette és tisztelte őt, betérhet ide és átadhatja magát az emlékezésnek, hogy Tóni bácsi életműve és emléke tovább gazdagíthassa szívét, lelkét. Az emlékszoba a művelődési ház nyitvatartási idejében, állandóan fogadja a látogatókat.
Sobor Antal tanár, író és festőművész, Székesfehérvár és Fejér megye díszpolgára 1933-ban született a városban. Itt járt középiskolába, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karának elvégzését követően visszatért szülővárosába tanítani. 1971-től 1993-as nyugdíjazásáig a Vasvári Pál Gimnázium és Szakközépiskola tanára volt. Tóni bácsi egész életében példát mutatott tanítványainak és mindenkinek, aki kapcsolatba került vele. Munkássága ezer szállal kötődik Székesfehérvárhoz, a diákjai nagyon szerették, a pedagógiai pálya mellett meghatározó alakjává vált a helyi kulturális és irodalmi életnek is. Életének 78. évében, 2010-ben hunyt el.
Sobor Antal emlékszoba a Szent István Művelődési Házban
Életműve előtt a Sobor Antal-emlékszoba kialakításával tiszteleg a város és Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház, azaz az intézmény, amely műtermet biztosított számára mintegy nyolc éven át. Az egykori alkotótérben alakították ki az emlékszobát, melynek összeállításához a Városi Levéltár és Kutatóintézet nyújtott segítséget. Láthatóak itt Sobor Antal irodalmi művei, a róla és vele készült újságcikkek és fotók másolatai, több festménye és az alkotótevékenységhez használt személyes tárgyai, ecsetjei és köténye.
„Miért tartottuk fontosnak, hogy az emlékszoba létrejöjjön? Mert Sobor Tóni bácsi az intézményünk mindennapos vendége volt, mint kultúrember, művészember, tanárembert és mint jó barát. Nagyon sok emlékünk, rendezvényünk kötődik hozzá, többek között a Határon Túli Irodalom Napjai. (…) Hiányát mással nem lehet pótolni, mint azzal, hogy nap mint nap élővé tesszük őt!” – fogalmazott az ünnepséget megnyitó Jakubek Tiborné, a Szent István Hitoktatási és Művelődési Ház igazgatója.
„Megható érzés Sobor Antalra emlékezni. Közel állt hozzánk az ő szerény, kicsit visszahúzódó, visszafogottan elegáns és mindig a másikra odafigyelő személyisége, akivel öröm volt találkozni. A rohanó világ ünnepi percei voltak ezek!” – hangsúlyozta emlékező köszöntőjében Spányi Antal megyés püspök. Szavai szerint olyan embert ismerhettünk meg benne, aki mindig becsületes volt, nem csak a dolgok intézésében, hanem a lélek és a szellem dolgaiban is. Ahogy a kapcsolatait megélte és mások felé közeledett, az maga volt az emberség! Személyiségéhez hozzátartozott a tisztesség, hiszen ilyenné nevelték és ilyenné formálta önmagát. Sokoldalú tehetség ragyogott benne, melyet mindig jó volt megtapasztalni újabb és újabb oldaláról. Megtisztelő volt az a figyelem, amellyel odafordult másokhoz, az ember ilyenkor azt érezte, hogy a vele való találkozás az élet kiemelt, fénylő ajándéka és nem egy futó pillanat. Ott volt az életében a hit, az erkölcs és a család szeretete. Elsődleges hivatása azonban a tanítás, a nevelés volt. „Ami igazi érték, az nem porosodik, nem halványul el, hanem megmarad az emberben. Tovább fénylik a szívünkben és a lelkünkben!” – fogalmazott a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke.
A Vörösmarty Társaság ezúttal is kötelességének érezte megemlékezni Sobor Antalról. Sebők Melinda irodalomtörténész, a Társaság elnöke többek között arra az ambivalens kijelentésre alapozta a mondanivalóját, hogy Sobor Antalnak sikerült országos rangú folyóiratokban elismertséget nyernie, mindennek ellenére azonban a mai irodalmi „kánonból”, a XXI. századi irodalomtörténetből kiszorulni látszik. Éppen ezért kötelessége Székesfehérvárnak, hogy folyamatosan megemlékezzen Sobor Antal életművéről és ne feledje azt.
Dr. Bakonyi István irodalomtörténész arra emlékeztetett, hogy Sobor Antal írásművészetében hangsúlyosan megnyilvánul a műfaji gazdagság. Tóni bácsira jellemző volt a ravaszkás mosoly és a remek humor. Festészetében és írásaiban is nyomot hagyott a balatonakarattyai házának idilli hangulata, a természet közelsége. Székesfehérvárnak, a Vörösmarty Társaságnak és a Csoóri Társaságnak egyaránt kötelessége, hogy a jövőben az életművéért dolgozzon! – fogalmazott dr. Bakonyi István.
A család képviseletében Hajdu Csaba, Sobor Antal veje és hagyatékának gondozója emlékezett. Mint mondta, Sobor Antal festőként éppen olyan volt, mint íróként: egyedi, összetéveszthetetlen és egyetemes.
Kitartó műgonddal alkotott az akarattyai házban és kertben, Isten szabad ege alatt és életének utolsóéveiben a Szent István Művelődési Házban. Megszállott festője volt a Balatonnak, a különleges fényeknek és a tó hangulatának. Másik nagy témája a dunántúli táj volt. „Őszintén kívánom, hogy ha valaki az emlékszobában leül alkotni, beszélgetni, érezze azt a derűt, bölcsességet és nyugalmat, amely Sobor Antalt, mint embert és alkotót mindig is jellemezte” – mondta Hajdu Csaba.
Az emlékezők sorát Sobor Antal özvegye, Márta néni zárta, aki köszönetét fejezte ki a támogatásért, melynek nyomán az emlékszoba megszülethetett. Mint mondta, néhai párja a születésétől kezdve szenvedéllyel ragaszkodott Fehérvárhoz. Munkáját mindvégig csodálatra méltó, hallatlan nagy erővel végezte.
Az ünnepség zárásaként a résztvevők a művelődési ház udvarán megkoszorúzták Sobor Antal emléktábláját. Az emlékszoba állandó jelleggel marad az intézményben és nyitvatartási időben bármikor látogatható. Továbbra is szeretettel fogadják a Sobor Antalról közös emlékeket őrző fotókat és írásokat, mellyekkel tovább gazdagíthatják a szoba gyűjteményét.
