-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Átadták a felújított és megszépült Öreghegyi Közösségi Házat
Koncert, Nánási Pál fotókiállítása és Coco Loco-parti lesz ma este
Az átadáson részt vett Székesfehérvár polgármestere, a kivitelező képviselője, eljöttek az intézmény jelenlegi és korábbi munkatársai, illetve mindazok, akik közreműködtek a ház és kertjének rendbetételében.
Az Öreghegyi Közösségi Ház a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ egyik intézménye. Megújult az épület földszintjének teljes villamoshálózata, komplett gépészeti és építészeti átalakításon ment keresztül a földszinti férfi mosdó és a büfé, valamint – a színházterem kivételével – megújult a földszinti helyiségek padló- és falburkolata, mennyezete is. A büfé átalakításával, az új bútorokkal és lámpatestekkel tágasabb, barátságosabb lett a földszinti előtér. A színházterem előtt kialakítottak egy ruhatárat, a kiállítótermekben korszerű, kifejezetten kiállítások megvilágítására alkalmas lámparendszert szereltek fel.
„Nagy öröm mindannyiuknak ez a nap, hiszen a város kulturális életének és Öreghegy közösségének egyik központi épülete újult meg, ami hosszú évek óta tölti be szerepét, köszönhetően azoknak az embereknek, akiknek dolgoztak és dolgoznak napjainkban is a kulturális programokon. Erre a házra is ráfért az alapos felújítás, aminek most az egyik üteme készült el. Fontos eredményt értünk el.” – fogalmazott a megnyitón dr. Cser-Palkovics András polgármester, hozzátéve, hogy mintegy 60 millió forintot költöttek a munkálatokra.
Köszönetét fejezte ki a tervezőnek és a kivitelezőnek, hogy határidőn belül végeztek a felújítással, ami azért fontos, mert az intézmény több szavazókörnek is helyet ad április 3-án az országgyűlési választáson és a népszavazáson. A városvezető bízik abban, hogy a jövőben folytathatják az épület emeletének és a város egyéb közösségi tereinek a felújítását.
Nagy izgalommal készült a megnyitóra Östör Annamária öreghegyi önkormányzati képviselő. Mint mondta, a városrészben nőtt fel, és már gyerekkora óta fontos része volt az életének a közösségi ház, nagyon sok emlék fűzi őt ide. Örömét fejezte ki, hogy az épület tiszta, harmonikus lett, és reményét fejezte ki, hogy továbbra is minden korosztály megtalálja itt a helyét a különféle színvonalas programokon.
A megnyitón az SZKKK igazgatója, Juhász Zsófia méltatta a tervező és a kivitelező munkáját. Köszönetét fejezte ki a Székesfehérvári Nosztalgia Klub Egyesület és az Öreghegyi Nyugdíjas Klub tagjainak, valamint munkatársainak, akik részt vettek a felújítás utáni utómunkálatokban és az intézmény kertjének rendbetételében.
A megújult közösségi házat szombaton este láthatja a nagyközönség a NYITVA című programon. 18.30 órától koncertezik a Kamilka & Pesti Sikk, majd 19.00 órakor kezdődik Nánási Pál fotókiállítása, melyet a művész felesége, Ördög Nóra nyit meg, a tárlat április 29-ig látogatható. 20.30 órától a Coco Loco partija zárja a programokat. Minden érdeklődőt szeretettel hívnak és várnak az eseményekre!