-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Átadták a 2013-as Emlékévre készült freskót a Vörösmarty Szakképző Iskolában
A 2013-as Szent István Emlékévre egy történelmi témájú freskó készült a Vörösmarty Szakképző Iskola lépcsőházának falára, melyet az Olaszországban is dolgozó Lencsés Zsolt festőművész vezetésével készítettek el az intézmény tanulói. A freskón a Bazilika építése látható a városfallal, elöl Szent István lovasszobrával.
2013.05.22. 17:06 |
A 2013-as Szent István Emlékévre egy történelmi témájú freskó készült a Vörösmarty Szakképző Iskola lépcsőházának falára, melyet az Olaszországban is dolgozó Lencsés Zsolt festőművész vezetésével készítettek el az intézmény tanulói. A freskón a Bazilika építése látható a városfallal, elöl Szent István lovasszobrával.
A 2013-as Szent István Emlékév tiszteletére készült történelmi freskó avatási ünnepségét tartották szerdán a Vörösmarty Mihály Ipari Szakképző Iskolában. Az alkotást Székesfehérvár Önkormányzata nevében Deák Lajosné képviselő adta át. A nagyméretű alkotást Lencsés Zsolt festőművész szakmai vezetésével a diákok készítették, ezért is különleges a 135 m2-es történelmi montázs. A freskón a Bazilika építése látható a városfallal, elöl Szent István lovasszobrával. Az alkotáson megörökíti mind a 38 székesfehérváron koronázott király képmását is.
Az iskola igazgatója, Albrecht Gyula kiemelte, hogy az intézmény tanulói nagy örömmel vettek részt a Szent István emlékfal létrehozásában. A plafonon egy álmennyezeten folytatódik a falfestmény, melyet a nyári szakmai gyakorlat keretében készítették el a diákok. Az igazgató elmondta, hogy a a Vörösmarty Szakképző Iskolában elkészült a Schulz István emlékfal is. Schulz István építész 25 évesen tervezte a Balaton úti Vörösmarty Mihály Szakmunkásképző Iskolát, munkássága összeforrott Fejér megye és a fehérvári történelmi belváros látható és rejtett emlékeivel.
