-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Ars Regia néven új összeművészeti bérletet indít négy fehérvári kulturális intézmény
„Nagyon kevés olyan város van az országban, ahol a különböző kulturális, előadóművészeti műfajokban dolgozó, professzionális intézmények, közösségek képesek ilyen jellegű bérlet közös megtervezésére, majd megvalósítására. Székesfehérvár az egyetlen olyan város, amely meg is teszi ezt! Egyetlen bérlet keretében mutatja meg a kulturális értékeit, és ezáltal tolmácsolja az együttműködés, az összefogás mindig pozitív üzenetét.” – fogalmazott a sajtótájékoztatón dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki köszönetét fejezte ki az összefogásért a város közössége nevében. Szavai szerint a bérlet kulturális missziót is teljesít azzal, hogy a bérletvásárlók belekóstolhatnak olyan műfajokba is, melyek eddig kevéssé voltak érdekesek számukra. Az összefogásban résztvevő intézmények egymást is segítik a közönség gyarapításában.
„Ma Magyarországon nincs olyan színház, ami ilyen típusú bérletet tudna kínálni a közönségének! Ez nem születhet meg másként, csak egy olyan városban, amely a stratégiájában fontos szerepet szán a kultúrának.” – emelte ki dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója. Hozzátette, arra kérte a közreműködő intézményeket, hogy olyan produkciókkal készüljenek, amelyek az adott műfajban a legsikeresebbek és népszerűek.
teátrum a Tizenkét dühös ember című bűnügyi játék azon változatát mutatja be, melyet a Városháza Dísztermében láthatott a közönség, a darabot Cserhalmi György rendezi. A díszlet által szűkített tér nagyon intenzíven hatott a közönségre, így ezt a változatot viszik át a színházba. Ez a teátrum egyik legsikeresebb darabja, amely nem a szórakoztatás, a komikum erejével láncolja le a közönség figyelmét, hanem olyan élő társadalmi problémákkal, melyekkel nap mint nap szembesülünk a való életben.
Juhász Zsófia, az Alba Regia Táncegyesület elnöke hangsúlyozta, civil szervezetként számukra különösen nagy lehetőséget kínál a bérlet. A költészetet, a prózát, a táncot és a zenét ötvöző, Táncra Magyar! című előadást a legnagyobb magyar lírikus, Petőfi Sándor ihlette, a jeleneteket a fiatalok számára vonzó vizuáltechnika segítségével teszik látványosabbá és színházibbá. A bemutatót Majoros Róbert művészeti vezető rendezi, a darabot áthatja a reformkor hangulata.
Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a Szöktetés a Szerájból című, koncertszerű operaelőadással készül. Mozart daljátéka igazi zenei és színházi csemegének ígérkezik, neves operaénekesek és a Vox Mirabilis Kamarakórus előadásában, Dobszay Péter vezényletével. Ruff Tamás, a zenekar igazgatója elmondta, a bemutató azért is lesz különleges, mert nem szerepel a saját bérletes kínálatukban. A téma a szerelem, ami ősidők óta foglalkoztatja az embereket, a bemutató pedig szórakoztató, garantáltan felhőtlen kikapcsolódást ígér mindenkinek.
Egerházi Attila, a Székesfehérvári Balett Színház vezetője a székesfehérvári kulturális élet zászlóshajójának nevezte a Vörösmarty Színházat, melynek flottájához ők is örömmel csatlakoztak. A bérlet során a Carmen című táncszínházi produkciót mutatják be, amely nagyon erős táncdráma, átélhető, érezhető és érthető történettel.
A sajtótájékoztató zárásaként Székesfehérvár polgármestere és Lehrner Zsolt alpolgármester megvásárolták az első Ars Regia bérleteket.
A közönség a Vörösmarty Színház jegyirodájában, illetve online, a https://www.vorosmartyszinhaz.hu oldalon vehetik meg az összeművészeti előadáscsokorra szóló belépőt.