Árpád Technikum - csak az adott épület rendszerén belül van jelen a baktérium!

A Szakképzési Centrum tájékoztatta az Önkormányzatot arról, hogy az Árpád Technikum és Kollégium vízhálózatában is kimutatták azt a baktériumot (Pseudomonas aeruginosa), amit korábban a Szent György Kórház szülészeti osztályán. A fenntartó a szükséges lépéseket megtette.
2025.08.18. 18:58 |
Árpád Technikum - csak az adott épület rendszerén belül van jelen a baktérium!

Az Önkormányzat rögtön tájékoztatást kért a Fejérvíztől, akik elmondták: nem egy, a város vízbázisát, vízkészleteit vagy az ivóvízvezeték-hálózatának egészét érintő problémáról van szó, hanem az adott épületek vezetékrendszerén belül van jelen a baktérium!

Ezek az esetek a szakemberek szerint nem függenek tehát össze egymással!

A Fejérvíz folyamatosan ellenőrzi a városi hálózatot. Ennek keretében szerencsére a hétvégén vett minták is megfelelő eredményeket hoztak.

Az ellenőrzés keretében a Kórház körüli betáplálási pontokon is végzett mintavételt a Fejérvíz, ahol szerencsére szintén nem mutatták ki a baktérium jelenlétét.

A két eset tehát nincs összefüggésben egymással, az épületek belső rendszerében van probléma. Az iskola esetében a szakemberek véleménye alapján valószínűleg a nyári szünet miatti leállás, a „pangó víz” a probléma oka.

Az Önkormányzat számára megnyugtató, hogy a Szakképzési Centrum azonnal elrendelte a szükséges lépéseket, kiemelten az épület fertőtlenítését, amit a Fejérvíz kollégái fognak elvégezni, akiknek komoly szakmai gyakorlata van ebben. Bízunk benne, hogy gyorsan és hatékonyan elvégzik az ilyenkor szükséges fertőtlenítést és az gyors eredményre fog vezetni. Ezt segíti, hogy ebben az esetben egy üres épületben kerül majd sor a fertőtlenítésre.

Természetesen, ahogy korábban a Szent György Kórháznak, úgy most a Szakképzési Centrumnak is felajánlottuk az Önkormányzat segítségét, amennyiben azt szükségesnek érzik.

Közlemények

  1. Metszés és gallyazás

    Várhatóan szeptember 21-én, hétfőn megkezdődnek Székesfehérvár közigazgatási területén, több városrészben a metszési és gallyazási munkálatok – tájékoztatta az Önkormányzatot az E.ON Áramhálózati Zrt. Mint írják, a légvezetékekbe növő fák miatt megszaporodhatnak az üzemzavarok, így mindenki biztonsága érdekében elkerülhetetlenek ezek a munkálatok.

    2026.09.18.
  2. Lakossági fórum Maroshegyen

    Maroshegy aktuális kérdéseiről, a környéket érintő témákról tart lakossági fórumot szeptember 21-én Brájer Éva, a körzet önkormányzati képviselője és dr. Cser-Palkovics András polgármester.

    2026.09.18.
  3. Hibaelhárítás a Budai úton

    Csőtörés hibaelhárítása okán félpályás útlezárás lesz a Budai út Távirda utca és Várkörút közötti szakaszán szeptember 17-én, csütörtök 8.00 órától. Az átmeneti zárás a Piac tér felé vezető oldalon lesz és várhatóan egy hétig tart majd. A korlátozás érinti az autóbuszok közlekedését is.

    2026.09.16.
  4. Ha a társasház is készen áll, kérhetik mostantól a távfűtés elindítását

    Szeptember 15-től hideg idő esetén már kérhetik a távfűtéses épületek lakói a fűtés elindítását, mivel ettől a naptól a SZÉPHŐ Zrt.-nek biztosítania kell a szolgáltatás rendelkezésre állását. Azonban ez csak akkor tud teljesülni, ha az épületek belső rendszere feltöltött és légtelenített állapotban van.

    2026.09.16.