-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Archívum a hálón - nemzetközi workshop Székesfehérváron
A Kodolányi János Főiskola egy Franciaországot, Ausztriát és Magyarországot összekötő, EU által támogatott hálózati projektnek, a "Virtuális könyvtár"-nak partnereként nemzetközi workshop-ot tart Székesfehérváron a következő témában: Archívum a hálón. Az angol és német nyelvű konferencia a Kodolányi János Főiskolán lesz május 6-7-én.
A Kodolányi János Főiskola egy Franciaországot, Ausztriát és Magyarországot összekötő, EU által támogatott hálózati projektnek, a "Virtuális könyvtár"-nak partnereként nemzetközi workshop-ot tart Székesfehérváron a következő témában: Archívum a hálón. Az angol és német nyelvű konferencia a Kodolányi János Főiskolán lesz május 6-7-én.
A rendezvényen a "Virtuális könyvtár" koncepciójából kiindulva az "archívum" fogalomkörén belül a tudásökonómiának az információs társadalomban betöltött szerepét érintő kérdéseket vitatnak meg. A tudás archiválása manapság már nem az információk klasszikus statikus megőrzésének formájában történik, hanem az Internet nyújtotta lehetőségek révén dinamikusan és hálózatba kapcsolódva alakul. A virtuális hozzáférés a tájékozódás új formáit követeli meg a felhasználótól. Az információkhoz való hozzáférést mindenek előtt a gyorsaság és a mennyiség tényezői változtatják meg, s egyidejűleg dinamizálják kezelésüket is. A virtuális tér a felhasználót folyamatosan új döntések meghozatalára és ily módon kérdésfeltevésének állandó felülvizsgálására készteti. Ez a workshop különös tekintettel a tudás archiválására azokat a következtetéseket, lehetőségeket, veszélyeket, vagy akár utópiákat kívánja tematizálni, melyek a technológia hálózatba kapcsolódásából adódnak az egyén és az össztársadalmi folyamatok számára egyaránt.
A szekciók témái: történelmi enciklopédikus utópiák; az információs társadalom tudásökonómiai implikációi; virtuális könyvtár; az emlékezés digitális művészete; művészet a hálón; a tudás önállósodása.
Közreműködnek: a médiatudomány, a történettudomány, az irodalomtudomány, a szociológia és a kultúratudományok Ausztriából, Németországból, Franciaországból, Svájcból valamint Magyarországról érkező neves képviselői.
További információk: www.readme.cc .
Az Európai Bizottság támogatását élvező readme.cc "Virtuális könyvtár" a könyvekről folytatott eszmecserék digitális fórumaként könyv-közösséget hoz létre játékos, interaktív formában, tárolja az olvasók véleményeit, s így nyelveket és kultúrákat elválasztó határok felett átívelve közvetít könyveket és olvasmányokat. Ehhez információk négy nyelven a következő címen találhatók: www.readme.cc/booklet
A readme.cc virtuális könyvtár május 4-én lép a nyilvánosság elé Budapesten (18 órakor a Goethe Intézetben) és Bécsben (május 8-án) tartandó rendezvények keretében. Ezeket követik a párizsi és zürichi megnyitórendezvények júniusban. Később további államok és nyelvek kerülnek sorra. Május 4-én indul a weboldal is: www.readme.cc . Ezen az oldalon ajánlhatod kedvenc könyveidet, kölcsönösen megoszthatod a véleményedet másokkal. E könyvajánlásnak az a különlegessége, hogy készítesz egy fotót, melyen Te vagy a bemutatandó könyv társaságában. Ha kitöltöd a könyvtipp-menüt, akkor a community-software "összehoz" más olvasókkal, és hetente tájékoztathat téged erről.
(Educatio Press)