-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Arany oklevél a Kodolányinak minőségfejlesztésért
Az ünnepélyes tanévnyitóval megkezdődött a 2008/2009-es tanév a Kodolányi János Főiskolán, ahol több mint kétezer első éves diák kezdte meg felsőfokú tanulmányait. A tanévnyitó során vette át a főiskola rektora, Dr. h.c. Szabó Péter Phd. az Oktatási és Kulturális Minisztérium arany fokozatú elismerő oklevelét, mellyel az intézmény minőségfejlesztés területén végzett munkáját ismerték el.
2008.09.08. 12:10 |

A Kodolányi János Főiskola immár második alkalommal, a főiskolák közül ismét egyedüliként érdemelte ki a magas rangú elismerést.
Töretlen az érdeklődés a Kodolányi János Főiskola iránt. Az ország legjobb főiskolájára a 2008/2009-es tanévre 2190-en nyertek felvételt, mely szembetűnő növekedést jelent a tavalyi adatokkal összehasonlítva. A pótfelvételi időszakban is sokan választották a főiskolát, 541 hallgató jutott be így a főiskolára a tavalyi 478 fővel szemben, ami 20%-os növekedést jelent
A Kodolányi János Főiskola legmagasabb ponthatára 443 pont lett, nemzetközi tanulmányok szakra, nappali, államilag támogatott képzésre. A művészeti képzés bizonyos szakirányaira is 400 felett lehetett csak bejutni. A KJF legnépszerűbb szakja továbbra is a turizmus vendéglátás, összesen ide 589 hallgató nyert felvételt, de közkedvelt szak még a gazdálkodási és menedzsment szak, a kommunikációs és médiatudomány és az andragógia is.
Az évnyitó során a gólyák eskütételét megelőzően dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter jóváhagyásával a Kodolányi János Főiskola 4 oktatója kapta meg főiskolai tanári kinevezését, és Dr. h.c. Szabó Péter Phd. rektor 7 felsőéves hallgatónak adta át a köztársasági ösztöndíjakat.
Újabb elismerés a főiskolának
Arany fokozatú elismerő oklevéllel ismerte el az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Kodolányi János Főiskola minőségfejlesztés területén végzett munkáját. A KJF második alkalommal, a főiskolák közül ismét egyedüliként érdemelte ki a Minisztérium magas rangú elismerését, melyet Dr. h.c. Szabó Péter Phd. rektor a tanévnyitó ünnepségen vett át Dr. Agg Gézától, az Oktatási és Kulturális Minisztérium miniszteri tanácsadó, műszaki felsőoktatási referensétől.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium 2007-ben hirdetette meg először a felsőoktatási minőségi díj pályázatot, amellyel a minőségirányítási rendszert sikeresen alkalmazó felsőoktatási intézmények teljesítményét ismeri el. A tavalyi esztendőben beadott sikeres pályázatot követően az idén januárban meghirdetett felhíváson ismét megmérettette magát a főiskola. A többszintű értékelés egyik lépcsőjeként júniusban helyszíni látogatást tettek a Minisztérium munkatársai a Kodolányin, majd a Felsőoktatási Minőség Díj és Minőségfejlesztési Bizottság javaslata alapján Hiller István oktatási és kulturális miniszter döntötte el, hogy 2008-ban mely intézményeket díjazzák.
A Kodolányi minőségfejlesztés területén végzett munkáját korábban is számtalan díjjal ismerték el, így például egyedülálló teljesítmény, hogy a hazai felsőoktatási intézmények között intézményünk EFQM - Recognised for Excellence Díjjal is rendelkezik. Természetesen a legelismerőbb visszacsatolást a Kodolányin folyó magas színvonalú munkáról a hallgatók adják, a 2008/2009-es tanévben közel 2150 tanuló kezdi meg tanulmányait szeptembertől az ország legjobb főiskolájában (HVG, Diploma 2008).
A Kodolányi fontosnak tartja, hogy a hallgatói visszajelzések alapján folyamatosan értékelje szolgáltatásait és célja, hogy az eddig elért eredményeket felhasználva, szolgáltatásait továbbfejlesztve növelje hallgatóinak elégedettségét. Ennek érdekében legutóbb a Google keresőcéggel állapodott meg arról, hogy a Kodolányis hallgatók saját email és programcsomagot kaphassanak.